Egyre nehezebben kezelik a gyermekotthonokban a kijárási tilalmat
Nehezen bírják a nevelők a terhelést és elég eszköz sincs.
Nehezen bírják a nevelők a terhelést és elég eszköz sincs.
hvg.hu
Sokan rosszul viselték, hogy csak előre megvett jeggyel szállhattak volna fel a buszra.
hvg.hu
Az utóbbi időben rengeteg drónfelvétel készült azokról a városokról, ahol a koronavírus-járvány érezteti hatását. Ezekből mutatunk néhányat.
hvg.hu
Az ukrán államfő szerint választani kellett a járvány miatt a még külföldön maradt és az országon belül lévő 40 millió állampolgár biztonsága között.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az 500 berendezésnek a második negyedévben kell megérkeznie, azaz legkésőbb júniusban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Most még a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk Magyarországon az új koronavírus-járvány terjedésében, de sokszor hallhattuk, hogy ezután érkezik a tömeges megbetegedések időszaka. De honnan fogjuk tudni, ha már a következő szintnél járunk, és egyáltalán, mikorra fulladhat ki a járvány? Erről beszéltünk szakemberekkel.
Eddig már 3700 magyart hozott haza a külügy a miniszter szerint.
MTI
A New York-i színész 69 éves volt.
hvg.hu
A kínai gócpontban érvényes korlátozások meghosszabbítása késleltetheti a fertőzések második hullámát - figyelmeztetnek a kutatók egy új tanulmányban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Pár hónappal ezelőtt (egy egészen más világban) még biztosra vettük, hogy az idei iPhone-ok között ott lesz az 5G-s változat is. Azután jött a koronavírus, és borulhat minden.
hvg.hu
Nem világos, hogyan lehetne több százezer embert távol tartani az utaktól, és messze nem biztos, hogy nézők nélküli lesz a Tour de France, de az ötlet már megszületett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Egyesült Államokban, Philadelphiában él és dolgozik Oroszlán Szonja, aki elmeséli, hogy mit csinál tulajdonképpen az orvosi egyetemen, s miként is néz ki a begyűrűző krízis a tengerentúlon. Ami most van, az szükséges rossz, lassítanunk kell, ha az emberiség fel akar gyógyulni – véli a színésznő.
hvg360
Egy szűk körben végzett kísérlet eredménye szerint a hidroxiklorokvin néven ismert hatóanyag – egy nemrég elvégzett francia kutatás eredményével ellentétben – mégsem jó a koronavírus ellen.
hvg.hu
Második napja csökken az elhunyt koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban, szerdán 683 áldozatot jelentettek. A fertőzötteké már meghaladja a 80 ezret.
hvg.hu
További járatcsökkentésekre készül a fővárosi közlekedési vállalat, hamarosan jöhet a hétvégi, majd az ünnepi menetrend bevezetése.
hvg.hu
Tiltás helyett figyelmeztetés: hiába van több mint 2000 koronavírus-fertőzött Svédországban, a kormány mégsem rendelt el nagyszabású korlátozásokat, helyette folyamatosan tájékoztatja a lakosságot és abban bízik, kisebb kárt tesz a vírus, mint amekkorát az amiatt leállított élet okozna. A szakértők véleménye viszont megoszlik a svéd kísérletről.
Már több külföldi visz koronavírust Kínába, mint ahány helyi megbetegszik, a válasz a határzár.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Három eset lehetséges, amikor nyilatkozni kell a hiteltörlesztésről, ezek esetére mutatta be a tudnivalókat a Takarékbank.
hvg.hu
Az államtitkár megkeresése után a repülőtér üzemeltetője közölte, hogy felgyorsítják az ellenőrzéseket.
hvg.hu
Az utasszám csökkenését követve a járatok számát is tovább mérséklik több városban. A Volán több településen teljesen leállította a helyi buszokat.
MTI