Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Második napja csökken az elhunyt koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban, szerdán 683 áldozatot jelentettek. A fertőzötteké már meghaladja a 80 ezret.
Egy nap alatt 6153 új koronavírus-fertőzést igazoltak Olaszországban, ami 8,3 százalékos emelkedést jelent – adta hírül az olasz polgári védelem. Ezzel a járvány kezdete óta 80 539 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2 kórokozót.
A fertőzés miatt kialakult betegségbe szerdáról csütörtökre 662 ember halt bele (+8,8 százalék), így a halálos áldozatok száma 8165-re emelkedett.
A betegségből 10 361 páciens gyógyult már fel, csak az elmúlt 24 órában 999.
Jelenleg 62 013 főt tartanak nyilván fertőzöttként, közülük 24 753-an szorulnak kórházi ápolásra. Intenzíven 3612 ember fekszik, 123-mal több, mint szerdán. 33 648 fő otthoni karanténban van.
Esetszám szerint ismét Lombariában volt a legnagyobb emelkedés – 2543 új fertőzöttet regisztráltak a tartományban –, arányaiban azonban Piemontéból jelentették a legtöbb új pozitív mintát (510 ember, +8,5 százalék).
A legsúlyosabban érintett tartomány még mindig Lombardia (34 889 fő), Emilia-Romagna (10 816 fő) és Veneto (6953 fő).
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.