Nem jönnek különvonattal lengyelek március 15-re
Hét év után először nem érkeznek szerelvények Varsóból és Krakkóból.
Hét év után először nem érkeznek szerelvények Varsóból és Krakkóból.
MTI
Elindult szerdán a kormány hivatalos tájékoztató honlapja és a Facebook-oldala a koronavírusról. A legfrissebb adatok szerint még mindig nincs magyarországi fertőzött.
hvg.hu
Bejárta a netet a hír, hogy „nulladik” amerikai fertőzött az Apple társalapítójának felesége lehet. A hír egy tweetből indult, és jól mutatja a koronavírussal kapcsolatos (ál)információk terjedésének sebességét.
hvg.hu
Világszerte rányomták a gazdaságra a bélyegüket a koronavírus miatti intézkedések. Egy-két héten belül akkor is leáll a termelés több hazai gyárban, ha egyetlen magyar beteg sem lesz.
HVG
A Visegrádi Négyek miniszterelnökei Prágában gyűltek össze megvitatni a koronavírus terjedése miatt felvetődött kérdéseket, mert már Csehországban és Lengyelországban is megjelent a fertőzés.
hvg.hu
Ezt nyilatkozta az ország pénzügyminisztere a Reutersnek.
Lengyel Miklós
A koronavírus megnyomta az eladásokat, többször annyi fogy Albert Camus regényéből, mint tavaly.
hvg.hu
A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását vitatják meg, de téma a törökországi migrációs krízis és az uniós költségvetés is.
MTI
Harminchét új Michelin csillagos éttermet hirdettek ki Németországban.
hvg.hu
A brit uralkodó kitüntetéseket adott át, mégpedig kesztyűben. Ami egyébként nem jellemző.
hvg.hu
Sorra mondják le a nagy cégek rendezvényeiket a koronavírus-járvány miatt. Most éppen a Google jelentette be, hogy nem tartja meg szokásos I/O fejlesztői konferenciáját, pontosabban máshogyan tartja meg, mint eddig.
hvg.hu
Egy korábban Németországban járt ember szervezetében mutatták ki a fertőzést.
MTI
Az országos tisztifőorvos kedden még nem tudta megmondani, hogy a Milánóból érkezett egyetemistáknak voltak-e tünetei Budapesten. Ha nem, akkor csekély valószínűséggel fertőztek meg bárkit.
hvg.hu
A fertőzés következtében elhunytak száma 2981-re nőtt a szárazföldi Kínában.
MTI
Eddig 151 koronavírusos megbetegedést regisztráltak az országban.
MTI
Időszakos limitet vezetett be az áruházlánc, főként az élelmiszerekből lehet kevesebbet rendelni.
hvg.hu
Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hangsúlyozta, hogy a járvány megfékezhető.
MTI
Kétszáz felett a fertőzöttek száma, a francia állam lefoglal minden maszkot az országban.
MTI