Újabb országban fogadják el a magyar védettségi igazolványt
A Magyar Közlönyből derült ki, hogy újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány.
A Magyar Közlönyből derült ki, hogy újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány.
Szűkült az eladó éttermi ingatlanok kínálata, miközben az árak folyamatosan emelkedtek.
Miskolcon is Szombathelyen is alacsony szintet mértek.
A Kínával szomszédos kommunista állam állítását számos szakértő kétségbe vonja.
A kétségtelenül eredeti járványtervre egy új könyvből derült fény.
Dalnoki Szilárd a párt Zala megyei képviselője, megyei alelnöke volt, több hónapon át küzdött a betegséggel.
281 beteget ápolnak kórházban, 32-en vannak lélegeztetőgépen.
Egy ingyenes és bárki számára könnyen elérhető módszerrek kevésbé sebezhetővé válhatunk a fertőző betegségekkel, így a Covid–19-cel szemben is, sőt még az oltások is hatékonyabbak lehetnek.
A szállodák közel fele nem nyitott ki. Az Európa-bajnokság sem segített nagyon a szektoron.
A Kubában gyártott vakcina 92,28 százalékos hatékonyságú. Június végén vagy július elején engedélyezhetik az Abdalát.
Kevés a jó vezető, márpedig a járványválság felszínre hozta, milyen nagy szükség van rájuk. A munka világa nem lesz többé olyan, mint volt, más vezetői készségek és képességek válnak fontossá.
Most látszik a gyakorlati következménye egy 2010-es parlamenti döntésnek.
Maszkot kötelező lesz viselni, hangoskodni viszont nem ajánlott.
Húsz embernél mutatták ki az új mutánst Mahárástra államban.
Már közel 4,5 millió ember mindkét adag oltását megkapta.
Katar egymillió adag oltóanyagot biztosít a drukkereknek.
Még mindig vannak olyan helyek, amelyek azért küzdenek, hogy egyáltalán ki tudjanak nyitni.
A hét végére vesztegzár alá helyezett Lisszabonban a koronavírussal fertőzöttek több mint hatvan százalékánál az elsőként Indiában felfedezett, úgynevezett delta vírusvariánst mutatták ki – közölte vasárnap a Público című helyi lap a portugál egészségügyi hatóságra (Insa) hivatkozva.
Most a 444.hu próbálta megtudni, hol hogyan áll az immunizálás – hiába.
A szigetország lakóinak többsége nem ért egyet a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozások enyhítésével.