#korrupció

A korrupció ára: bukás extrákkal

Az eddigi legnagyobb, korrupció miatti büntetést szabták ki Latin-Amerika vezető építőipari cégére, amely kontinensnyi méretű kenőpénzhálózatot épített ki.




Egy öleb és egy sértett szerető rendítette meg Ázsia sikerországát?

20 milliárd wont, vagyis 17 millió dollárt adott a dél-koreai cégóriás, a Samsung alapítójának unokája a sámánasszonynak, aki cserébe elintézte neki az elnök asszony jóváhagyását egy zavaros üzleti ügyben. A sámánasszonyt 40 éves barátság fűzte Dél-Korea elnök asszonyához, Park Gun Hje-hez, akit a parlament kétharmados többséggel leváltott államfői posztjáról a korrupciós botrány miatt.



Hadházy Ákost kóstolgatja a TV2 Tények

Az LMP antikorrupciós szóvivője került a Tények célkeresztjébe. Mert hogy az apja egy olyan cégnél dolgozik, amelynek tulajdonosa a helyi gazdák szerint gyanús körülmények között szerzett földet. A Fidesz közleményben követeli a magyarázatot.


Kormánybarát ingyenes lappal revolverezi Netanjahu az ellenzéki sajtót?

Ha egy kicsit visszafognák magukat a bírálatban, akkor tudnék valamit tenni az ügyben – mondta Benjamin Netanjahu, amikor tárgyalásokat folytatott a Yedioth Ahronot főnökével. Ez Izrael legnagyobb ellenzéki lapja, mely nemcsak a miniszterelnököt, de nejét, Sara asszonyt is rendszeresen azzal vádolja: rengeteg ajándékot fogadnak el pénzben nem szűkölködő támogatóktól.