Alaposan felpörgött a kubai turizmus
Ez segít a tavalyi hurrikánpusztítás nyomait eltüntetni és a GDP-növekedéshez is hozzájárul.
Ez segít a tavalyi hurrikánpusztítás nyomait eltüntetni és a GDP-növekedéshez is hozzájárul.
MTI
Az eddigieknél jóval szélesebb körben, mobilokon használható internetkapcsolatot tesznek elérhetővé Kubában. A Castro-testvéreket idén tavasszal váltó Miguel Díaz-Canel szerint az internet nem bomlasztja a kubaiak forradalmát, hanem segít megvédeni annak értékeit. A másik, részben szintén kommunista felfogású országban, Kínában eközben éppen szigorítanak.
Kubában hivatalosan is el fogják ismerni a magántulajdont – ez lesz az egyik eleme a néhány napon belül a parlament elé kerülő alkotmányreformnak.
hvg.hu
Az amerikai külügyminiszter szerint Kubában és Kínában betegedtek meg diplomaták és családtagjaik, volt, akinél kisebb agykárosodást állapítottak meg.
MTI
Azt nem tudni, mikor, de lesznek reformok.
MTI
MTI
hvg.hu
A közvetlen postaforgalmat 1968-ban állították le, miután egy New Yorkban feladott levélbomba felrobbant Kubában.
MTI
Egy (földi) biztonsági kamera felvételei között megtalálták a Cubana CU 972-es számú járatát teljesítő repülőgép utolsó pillanatait.
Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztette a Kínában dolgozó amerikai külképviseleti alkalmazottakat, hogy furcsa hang- és fényjelenségeket észlelhetnek. A figyelmeztetés az után hangzott el, hogy egy alkalmazotton furcsa betegség tünetei mutatkoztak. A kínaihoz hasonló események játszódtak le korábban Kubában is.
hvg.hu
A Kubában lezuhant utasszállító repülőgépen utazók legnagyobb része kubai volt, kivéve öt másik utast, akik között két-két argentin, valamint nyugat-szaharai és egy mexikói állampolgár volt. A személyzet hat tagjai mind mexikói volt - jelentette szombaton az EFE spanyol hírügynökség.
hvg.hu
A Boeing 737-es röviddel a José Martí nemzetközi repülőtérrel történt felszállást követően zuhant le. Miguel Díaz-Canel kubai elnök bejelentette: sok a halálosáldozat. Csupán három túlélőt találtak.
hvg.hu
Miguel Díaz-Canelt, a kubai államtanács korábbi első alelnökét megválasztották csütörtökön a karibi ország új elnökének. Nem volt nagy verseny: egyedüli jelölt volt, a szavazatok több mint 99 szavazatát kapta meg. Látszólag tehát egy név (de micsoda név) változott csupán, de amúgy minden marad régiben. Vagy mégsem? Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójának írása
Nagy Sándor Gyula
Miguel Díaz-Canelt, a kubai államtanács korábbi első alelnökét megválasztották a karibi ország új elnökének csütörtökön Havannában.
MTI
A kubai vezetés nem érti, miért hívja haza Kanada a Havannában akkreditált diplomatái családtagjait.
MTI
Megkezdődtek vasárnap Kubában az általános választások, amelyeken a szavazásra jogosultak a forradalom történelmi szereplőinek helyébe lépő, fiatalabb generáció képviselőire adhatják le voksukat. A képviselők választhatják majd meg egy hónap múlva a szigetország első forradalom utáni elnökét, aki most biztos nem Castro családból érkezik.
MTI
Kubában parlamenti választást tartanak, s a voksolás eredményének közzététele után megválasztják a szigetország új államfőjét. A fő esélyes Miguel-Diaz-Canel alelnök, s beiktatásával és elődje, Raúl Castro távozásával véget ér a Castro-család közel hat évtizedig tartó uralma.
hvg.hu
A rejtélyes betegségben szenvedők hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az USA-ban.
MTI
A tervezettnél később, 2018 áprilisában vonul vissza posztjáról Raul Castro kubai elnök – jelentették be csütörtökön.
hvg.hu
Agyi elváltozást állapítottak meg az orvosok a havannai amerikai nagykövetség rejtélyes módon megbetegedett munkatársainál, akik hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az USA-ban.
MTI
Az ötvenes évek Amerikáját a modern orosz technikára cserélik.
hvg.hu
Cáfolták kubai és külföldi tudósok, hogy a Kubában rosszul lett amerikai diplomatákat "akusztikus támadás" érte volna, mivel erre semmilyen tudományos magyarázatot nem találtak.
MTI