Előkerültek Pilinszky utolsó kézzel írt jegyzetei
Eddig ismeretlen kéziratot találtak Pilinszky János egykori albérletében.
Eddig ismeretlen kéziratot találtak Pilinszky János egykori albérletében.
hvg.hu
Blake Bailey könyvét nagy várakozás övezte, a kiadó azonban most megszakítja a kapcsolatát a szerzővel.
hvg.hu
A hosszú bezártság után végre van elérhető kulturális program: elkezdődött az öt hétig tartó, félig online eseményeket, félig látogatható kiállításokat is ígérő OFF-Biennále. A rendezvény társalapítójával, Somogyi Hajnalkával beszélgettünk, és válogattunk a programfüzetből is.
Már több lehetséges helyszínről is egyeztettek, a döntést a kormány fogja meghozni.
hvg.hu
Rekonstruálás – ezzel a műfaji megjelöléssel publikált újabb könyvet a vajdasági Lovas Ildikó a soktehetségű, mégis önmaga és környezete ellen fordult Csáth Gézáról, akinek a dédunokája illusztrálta a kötetet.
A poplegenda szabadjára engedte az alkotók fantáziáját - nem szabott semmilyen határt. A végeredmény ennek megfelelően színes és különleges.
HVG
A 81 éves Maria Ilva Biolcati, akit hajszíne miatt La Rossa (Vörös) néven is emlegettek, pénteken halt meg Milánóban.
MTI
A 93. Oscar-gála legfontosabb díjait Chloé Zhao rendezése kapta, a legjobb női főszereplő Frances McDormand, a legjobb férfi főszereplő Anthony Hopkins lett. Nyert a Még egy kört mindenkinek is.
hvg.hu
Éjjel fél 12-kor jelentkezünk a percről percre tudósításunkkal a járvány miatt rendkívüli gáláról.
hvg.hu
A Nyugat-Európából Ázsiába vezető divatos Hippiösvény utazóit pécézte ki Charles Sobhraj a hetvenes években. A valós történetből sorozat készült.
Kilencvenéves volt a zeneszerző-zenepedagógus.
MTI
A legrosszabb filmes szereplésekért járó díjat hagyományosan az Oscar-díjátadó előtti nap adják át.
hvg.hu
Életműdíjjal Török Ádámot, szakmai életműdíjjal Hajnal Gábort ismerték el.
hvg.hu
Várhatóan ősszel lesz látható a rajzfilmsorozat, mely a 6. osztályos általános iskolások egyik kötelező olvasmányából, a Toldiból készült. Most már megvan a pénz a mozis verzióra is.
HVG
„Keljfeljancsi vagyok, a Láng Vince-féle magyar kisember, aki minden körülmények között életben akar maradni, túlélni minden korszakot” - így jellemzi magát Harsányi Gábor színművész, aki a HVG-nek azt is elmondta, mit érzett a Színművészeti beszántását látva. Portré.
Időtlen zenéje és azon túli összefüggései miatt is újra és újra megkerülhetetlen a Rolling Stones fél évszázada megjelent albuma, a Sticky Fingers.
Németh Róbert
Az alulról szerveződő kezdeményezésként 2014-ben létrejött legnagyobb független magyar kortárs művészeti esemény idei harmadik kiadása 14 projektben járja körbe hívószava – Levegőt! – különféle művészeti olvasatait.
HVG
2021. április 22-én a család szűk körben elbúcsúzott Törőcsik Maritól – tudatta a Nemzeti Színházon keresztül a család a művész tisztelőivel.
hvg.hu