Az utolsó napon zongora ereszkedett le a Keleti Blokk néven ismertté vált művészeti központ lépcsőházában, az utolsó éjjelen törött mosdókagyló zuhant ugyanott, aztán reggel beállt a csend. Szemben a Dürer Studió épülete ekkor már nem volt meg.

Mindkettő pincétől padlásig tele volt próbatermekkel, így 2020 őszén budapesti zenészek százai kerestek új helyet. A fővárosi kulturális élet pedig – az abban hasonló szerepet betöltő Közvágóhíd vége után – már a második mélyütést kapta rövid időn belül, de most egy világjárvány közepén.

Az a hely olyan volt, mint a második otthonom

– a város közepén, egy labirintus-szerű modernista monstrum egy eldugott sarkában ülünk, ott emlékszik vissza így Fenyő Róbert zenész a Blokkra. A nemrég nyílt Nyolcésfélben vagyunk, ahol Fenyő aktuális együttese, a Sharein' bérli új termét. Nem ugyanaz – méregeti a gitáros és énekes a Rákóczi térnél tornyosuló komplexum enteriőrjét, amely tavaly ősz óta szívja magába a művészeket –, de a lehetőséget látni benne. Fenyőék korábban a Közvágóhídon próbáltak, és ahogy akkor, úgy most is havidíjas próbatermet kerestek. Mint meséli, egy ilyen terem mindig több, mint pusztán a gyakorlás helyszíne: beszélgetések, bulik tartoznak hozzá, „jamek” – azaz közös improvizálások – és életre szóló találkozások a folyosókon.

"Nagyon belenyúltunk a dologba" - interjú a Keleti Blokk alapítójával

Budapesten volt egy titkos művészkolónia, ahol az alkotók kis darabonként váltották meg a világot egy kisebb közgazdasági csoda keretein belül.

Mint egy dílerét, úgy adták kézről kézre a Blokk zárásakor csendben elindult Nyolcésfél telefonszámát a zenészek. Azt már Magyar Sára, a Nyolcésfél projektmenedzsere mondja el, hogy szinte hirdetniük sem kellett, annyian ismerték meg őket így, a beköltözések tempóját pedig a járvány sem lassította. Ilyen adottságokkal ez nem is csoda. A belvárosban nem lehet zenélni – szokták mondani –, túl hangos. A Nyolcésfél rácáfol erre.

Itt festők dolgoznak, itt zenészek, itt fotóstúdió nyílik

– mutat újabb és újabb ajtókat Magyar, ahogy az épület folyosóin sétálunk. A falból még kábel lóg néhol, leszerelt radiátorok rozsdafoltja vöröslik máshol, de már készül a felújítás, ami új közösségi tereket is hoz. A modernista esztétikát szeretik a bérlők – halljuk –, többek között ezért sem változik a stílus. Együttesek – köztük egész jól csengő nevek – most tíz helységben vannak. A szükséges hangszigetelésről maguk gondoskodnak, és a hangosság miatt eddig nem is volt panasz – sem a környékbeliek, sem más bérlők részéről. A tulajdonosok Magyar szerint a hellyel egy inspiráló közeget szeretnének megteremteni az itt alkotó művészeknek. Azzal a benyomással távozunk, hogy hallunk még a Nyolcésfélről.

Szakadó esőben vágunk keresztül a városon, hogy következőnek egy újabb szögletes óriáshoz, a XI. kerületi Analog Music Centerhez érve találkozhassunk annak két tulajdonosával, Lányi Lalával és B. Nagy Ákossal. Egy zenész már az ideúton szólt, hogy a szakma „nagy öregjei” várnak majd, de a könnyűzene ősz szakállú télapói helyett tapasztalt szakemberek fogadnak – a benyomás viszont nem száll el, mi szerint éles szemmel követik a színtér szereplőit, és pontosan tudják, ki mit csinál.

Három és fél évvel az első bérlő után érkezünk meg, és legalább két évtizeddel az utolsó távozása előtt. Az Analogot az épületre kötött negyed évszázados szerződése a legstabilabbá teszi a helyek közül, amiket végigjártunk. Lakópark nem épül mellette, hogy a milliós négyzetméterárakat kifizető beköltözők ítéljék némaságra a zenészeket, a környék számos koncerthelyszínéhez pedig nemsokára a Dürer Kert is csatlakozik, így az elhelyezkedést is bőven lehet dícsérni – még ha volt is időnk bőrig ázni, mire ideértünk.

Hét és fél perc volt a legrövidebb idő, amíg elkelt egy terem

– hangzik el egy büszke mosoly mögül. A Közvágóhíd bezárásának idején nyitottak. Akkor könnyen lehetett jönni Újbudára, de az Ajtósi Dürer sorról már kevesebb eséllyel: az indulás óta két napnál tovább nem volt üres termük. Jelenleg 40 havidíjas próbateremmel futnak, azokban pedig mintegy 720 zenésszel. A bérlők többsége „amatőr”, nem a zenéjéből él meg. Rájuk lehet építeni – tudjuk meg –, mert van állásuk. Ellenben a profik eltűnnek, ha baj van, és nem volt ez másként a koronavírus-járvány kirobbanásakor sem. A nagy haszonra vágyó ingatlanfejlesztőket az Analog tulajdonosai szerint az amatőrök miatt nem vonzhatja, hogy próbatermekkel foglalkozzanak. Azért ne legyünk álszerények – jegyzi meg B. Nagy – nyilván van benne üzlet, de ez nem az, amit általában hisznek róla.

A Közvágóhíd sorsát az Orbán Viktorral remek viszonyt ápoló török milliárdos, Adnan Polat ingatlanfejlesztése pecsételte meg, az Ajtósi Dürer soron virágzó kulturális életnek pedig a miniszterelnök egy másik barátja, Garancsi István beruházása tett pontot a végére. Óbudára is elmentünk, ahol nemsokára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és Demeter Szilárd 23 milliárd forintos terve rendezi át az erőviszonyokat.

Egy jóérzésű hazai underground zenekar nem megy állami terembe

– mondja erre Terényi Róbert, akivel már Észak-Budán, a Hajógyári-sziget melletti ipartelepen találkozunk. Terényi, a Terem nevű próbaterem-komplexum tulajdonosa magabiztos: bármi is épül odaát a szigeten, az őket nem fenyegeti. Sör szisszen, úgy beszélgetünk, közben kerülgetnek minket stúdiózásra váró zenészek. Egyikük, a Noise Infinity tagja közbe is szúrja, itt „tesóság” van. Közben Terényi – aki maga is zenész – már indítja is együttesének éppen készülő videoklipjét, amelynek címéből is sugárzik a külvárosok jókedvű lokálpatriotizmusa: Óbuda Rock'n'roll. Kilenc próbaterme van a Teremnek, és hamarosan nyílik hét újabb. Még meg sem épültek, de már szerződtek rájuk a bérlők – Terényi szerint a Blokk zárása óta folyamatosan hívják őket is. A gyárteleppel öt évre írtak alá a bővítéskor, és nem kételkedik benne, hogy meg tudják majd hosszabbítani a szerződést. Arról, hogy a járvány hogyan hatott, azt mondja, volt egy nagy nevű együttesük, az egyből szerződést bontott, a többiek kitartottak.

A Terem próbatermeit rejtő hosszú, színes krétákkal telerajzolt falú folyosó végén nyílik egy ablaktalan szoba, vastag szürke hangszigeteléssel a falain, benne hangszerek, erősítők és más egyebek között egy tekintélyes korú fotel, abban találjuk a Keleti Blokk egy újabb árváját, Drexler Ádámot. Üresedés a jarvány miatt volt – meséli – úgy jutottak a Teremben helyhez. Drexler együttese, a Raemiel egyébként név- és stílusváltással, illetve számírással töltötte a lezárás hónapjait – nem volt kérdés, hogy ehhez havidíjas terem kell, még ha a költözés óta mélyebben is a zsebükbe kell nyúljanak, mint eddig. A Termet az elhelyezkedése miatt választották végül a bérlőtársaikkal: Óbuda van, akinek közeli, másnak pedig legalább a legkevésbé távoli a lehetőségek közül. De egyébként is szívesebben bérel termet egy rockertől, mint egy öltönyöstől – jegyzi meg Drexler –, a hivatásos zenészek helyeire pedig talán be sem engednék azt az összeégett dobfelszerelést, amin játszik, hiába szól jól.

"Csak tehetségtelenek és hasznos idióták csinálják ezt a színpadról" - Demeter Szilárd a HVG Teraszon

Az állam ad 5, majd minden bizonnyal legalább 25 milliárd forintot a popzene megújítására, de tulajdonképpen mikortól és mire is fogják ezt felhasználni? A legfőbb kérdés azonban: zsebre teszi-e a kultúra ezen területét is a Fidesz?

"Mindenképp legyen benne a cikkben, hogy a költözésnél ki segített" – halljuk az utolsó helyen, ahová elmegyünk. Az erősítők már némák, csak a páraelszívó dünnyög a félhomályban, amikor próbájuk után leülünk a Kronoszinklasztikus Infundibulum tagjai közül néggyel, Kovács Rékával, Pintér Gergővel, Tóth Mártonnal és Válóczy Balázzsal. A Garay térnél egy pincében vagyunk, amely egykor kocsmaként és koncerthelyként is működött, most 3-4 zenekar is próbálni jár ide. Még az is legyen benne – jönnek az újabb ötletekkel –, hogy ők ezen a fesztiválon, ezen a koncerten jöttek össze. És ahogy egymás szavába vágva mesélnek, egy olyan világ képe körvonalazódik, amelyet mindenek előtt a kapcsolatok mozgatnak, kisebb részben pedig a szerencse és a véletlenek. Ismerősök segítették az együttes tagjat a Keleti Blokkba, és annak bezárása után így szereztek új helyet is.

A föld alá, vizesedő pincékbe, a bürokrácia vakfoltjaiban működő közösségi helyek cigarettafüstjébe merül a budapesti underground kulturális életből majdnem minden, ami képes túlélni. A Kronoszinklasztikus Infundibulum próbahelye valahol ezekkel látszik rokonnak, még ha a karbantartást tekintve rá is ver a mezőnyre. Nem steril, mint az óradíjas termek – mondják már ők –, de nem is egy időtlen, különálló világ, mint a Blokk volt. Ha nem lett volna világjárvány, a Kronoszinklasztikus Infundibulum végigkoncertezte volna az elmúlt hónapokat, mint ahogy idén nyárra is egyre gyűlnek a felkéréseik. Így – miután páran át is estek a koronavíruson – felvettek egy albumot, illetve új számok írásába kezdtek, már az új helyen. A zenekart hívták máshová, betársulhattak terem bérlésébe például a Soroksári úton, ahol két új próbaterem-komplexum is nyílt valahol a Csepel-sziget orrának magasságában, és ahol hasonló élet lehet, mint az Ajtósi Dürer soron volt. Ennek viszont jobb az elhelyezkedése – jegyzik meg a pincéjükről –, és jó a változatosság is. Végül arra a kérdésre, hogy mit várnak egy próbateremtől, azt mondják:

A legfontosabb, hogy legyen.

Az Ajtósi Dürer sorról szétszóródott zenészeket keresve jártuk be a várost. Ahogy a számukat megtippelni, úgy mindannyiuk útját követni is esélytelen volt, ezért megnéztünk pár helyet, ami az úticéljuk lehetett. „Lokáció” – ez volt az egyetlen, baljós téma, ami minden egyes beszélgetésen felmerült. Új helyekről kérdezve majdnem mindenki széttárta karjait, vagy a város széle felé mutatott: ingatlanfejlesztőkkel és a NER-közeli vállalkozásokkal esélye sincs versenyeznie a városi terekért a kulturális élet kispályásainak. Még ha annyian is vannak, hogy bőven megtöltenék a Kossuth teret, még ha hallgatja is őket mindenki, a szavukat alig hallja valaki. A kultúra alulról szerveződő színterei eközben egyre kijjebb tolódnak, ahogy a lakhatási és megélhetési költségek emelkedésével maguk a budapestiek is hátrálnak egyik körúttól a másikig, majd még mésszebb. A város magja pedig egy turistákkal benépesített kirakattá látszik válni, ahová mindenki más lassan már csak dolgozni jár.

A Dürer Kert újjászületik: „Felajánlották, hogy az egész Kopaszi-gát kulturális pezsgését beindítsuk"

A belvárosból a Duna partjára, horgászok, egy régi malom és a kiemelt kormányzati beruházás, a BudaPart lakópark szomszédságába költözik az új Dürer Kert. A szórakozóhelyet tíz éven át próbálták meg kirakni a Városliget mellől, mire sikerült a művelet. Mutatjuk, hol épül fel és milyen lesz az új Dürer.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: