Meghalt Erich von Däniken
A földönkívüliekkel kapcsolatos elméleteiről ismert svájci író 90 éves volt.
A földönkívüliekkel kapcsolatos elméleteiről ismert svájci író 90 éves volt.
MTI
Az Action Comics 1938-as első száma volt az a képregény, amelyben először szerepelt Superman karaktere. A példány egykor Nicolas Cage tulajdona volt, de 2000-ben ellopták tőle, és csak egy évtizeddel később kapta vissza.
HVG
A világhírű Breuer Marcell mellett két, eddig alig ismert berlini magyarnak is kulcsszerepe volt a bauhausos csőbútorok elterjesztésében. Véletlenek sora segített nemrég a történet kibogozásában.
Juliette Binoche-sal Tarr Béla halálának napján készítettünk interjút. Eredetileg úgy terveztük, hogy a színésznő első rendezéséről és egy évfordulós filmjéről fogunk beszélgetni, de az élet közbeszólt. Milyen fájdalmat látott a francia színésznő a magyar rendezőben? Miért dühítette Tarrt a magyar politika? És mitől kapott sokkot Binoche, amikor vele tanított? Kiderül kedden felvett beszélgetésünkből.
Érzelmi érték című filmjében Joachim Trier a pszichothrillerek idegborzoló eszközeivel jeleníti meg a félelmet, az önutálat és az önimádat kavargását.
A tudományos élet jó közeg a krimihez – mondja Kristóf Luca kutató, aki tudományos munkái után a Halál az Akadémián című krimivel állt elő. A fordulatos történetben az MTA-elnök választása előtt megölnek egy fiatal, ellenzéki érzelmű kutatót. De hogy kerül egy kortárs krimibe politikai szál? Miért nézik le a bölcsészeket, társadalomkutatókat a politikusok? És miben hasonlít a tiszás elit a fideszeshez?
60. születésnapját koncertlemezzel is ünnepelte tavaly év végén a német Scorpions. Klaus Meinével, a zenekar frontemberével arról is beszélgettünk, miért került Ukrajna a Wind of Change című számba, és miért jelenik meg Oroszország a dal szövegében kevésbé romantikusan. Milyen emlékei vannak az Omegáról és Kóbor Jánosról? Hogyan értek el áttörést Amerikában? Milyen volt a kapcsolatuk az AC/DC-vel?
A zenész 60 éves volt.
HVG
A kanadai színésznő tavaly szenvedett balesetet, amikor a tengerparton elájult, és arccal ráesett egy sziklára.
HVG
Az idei év egyik nagy irodalmi teljesítménye a Vörös és fekete újrafordítása volt. Az egyik legismertebb hazai műfordítóval, Tótfalusi Ágnessel a stendhali nyelvről, a regényt övező félreértésről és Michel Houellebecq egyszavas válaszairól is beszélgettünk.
Az építmény egy, a pusztulás nyomait tartalmazó réteg alatt volt, amely réteg Jeruzsálem mintegy 2000 évvel ezelőtti elpusztításának bizonyítéka.
HVG
Véget ér a zene: az év végén lehúzza a hangerőt az MTV, amely generációknak mutatott utat a zene és a showbiznisz világában. Mit adott nekünk Madonna, Ray Cokes vagy Beavis és Butt-head?
A múzeum azt írta, levonták a tanulságokat az októberi rablásból.
HVG
A negyedik évadban Benedict Bridgerton talál párt magának.
HVG
Chuck Redd, a műsor házigazdája így tiltakozott a névváltoztatás miatt.
HVG
Az Akadémia kincsei láthatók az intézmény ismét megnyílt kiállítóterében, amit egykor az Esterházy-képtárnak építettek. A terem szinte olyan, mint új korában, de az adományozók kicserélődtek.
Évszázadokig a létezéséről sem tudtak, ma az egyik leghíresebb francia festő Georges de La Tour, akinek mostani párizsi életmű-kiállításán kiderül, hogyan használta oly eredetien a fény-árnyék kontrasztot.
„Teljesen kiölték a budapestiekből a gazdaszemléletet. Nem érezzük magunkénak a várost” – mondja Saly Noémi várostörténész, Budapest díszpolgára. Hogyan lett a kávéházak kutatója, és vannak-e még érdekes kávéházak a fővárosban? Mi történt, amikor beválasztották a budai Vár-rekonstrukció szakmai vitáit lefolytatni hivatott bizottságba? Egy esetleges kormányváltással lehet-e még szerinte esély Budapest kiszámítható működésére? HVG-portré.
Ha a bejgli és a lencse közé némi élményt is be akarnának iktatni, van néhány ajánlatunk a következő hetekre.
HVG