Virágokkal emlékeznek Törőcsik Marira a Nemzeti Színháznál
Gyűlnek a sárga rózsák, a színésznő kedvenc virágával búcsúznak tőle.
Gyűlnek a sárga rózsák, a színésznő kedvenc virágával búcsúznak tőle.
A Nemzeti Filmintézet is emléket állít Törőcsik Marinak.
A Hód Adrienn vezette Hodworks kortárstánc-társulat meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennálé Színházi Fesztiváljára.
Gengszterfilm, Rosszemberek, Falfúró, Kopaszkutya. A 80 éves korában elhunyt rendező dolgaiban nem volt elég részt venni, csatlakozni kellett az ügyhöz.
A rendező múlt pénteken látogatta meg utoljára a színésznőt a kórházban.
Törőcsik Mari a színész első felesége volt, de válásuk után is jó barátságban maradtak.
Tehetsége mellett természetessége, szerénysége, embersége, életigenlése, humora mind hozzátartozott ahhoz, hogy Törőcsik Mari nemcsak az egyik legnagyszerűbb színésszé, de még életében legendává válhatott. A vele készült beszélgetőkönyvből, régi interjúkból és újságcikkekből válogatva emlékezünk rá.
A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Marival a HVG 2000 szeptemberében készített portré-interjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
Soha nem tartotta magát szépnek, pedig átütő erejű jelenlétéből valódi, ártatlan szépség fakadt. A 85 éves korában elhunyt színésznő azt mesélte Bérczes Lászlónak a 2016-ban megjelent beszélgetőkönyvükben, hogy Hegyi Barnabás (többek között a Körhinta operatőre) figyelmeztette őt a kezdet kezdetén, hogy amikor játszik, csak a feladatával tud törődni, de amikor nyilatkozik, figyeljen a jobbik profiljára és mindig úgy forduljon. „Mondott még valamit: »Minden magyar színésznőt fotóztam, elmondhatom, hogy ilyen kis szemű színésznő az egész világon nincs«. És akkor megdicsért, nagyon megdicsért: »De amikor belenézel a kamerába, Mari, a világ legcsodálatosabb szempárja néz rám«” – idézte fel a színésznő a beszélgetést a könyvben. Később minden interjúnál eszébe jutottak Hegyi szavai. Rádiójáték-felvétel, fáklyás felvonulás, forgatás és próba az imádott Nemzeti Színházban: Törőcsik Mari életének pillanatképeiből válogattunk.
A miniszterelnök egy két évvel ezelőtti fotót osztott meg a követőivel.
Mi lenne, ha egy lopott amerikai drónnal bombáznának le egy várost? Indulhat-e úgy világháború, hogy a világ nagyhatalmai közül valójában senki nem szeretné? Ken Follett a következő regényéről beszélt egy sajtótájékoztatón, amelyen a hvg.hu is jelen volt.
"Eljött az ideje, hogy a sportesemények mellett a kiemelkedő kulturális rendezvényekkel kapcsolatban is megismerje a világ Budapestet" - fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester, mikor bejelentette, hogy Budapest is pályázik a Világ Könyvfővárosa címre.
Hank Azaria állítása szerint nem gondolt bele, hogy a karakter sztereotip megjelenítése sok indiait sérthet.
Negyven köztéri plakátot helyeztek ki a kerületben.
A Foo Fighters frontembere szerint az "Eazy Sleazy" lesz a nyár slágere.
Nincs bűnözés, nincs betegség, háború, öregedés, nincs szenvedés, nincs birtoklási vágy. Egy amerikai sorozat kísérletet tesz a kilenc évtizede született és azóta klasszikussá vált regényben vizionált világ bemutatására, ahol a születéstől a halálig minden megtervezett, beleértve a boldogságot is.
A Harry Potter után először írt történetet a fiatalabb olvasóknak.
A forgalom tavaly visszaesett, ám a pandémia ellenére szépen gyarapodó szupergazdagok műgyűjtő-szenvedélye a kritikus időkben sem lanyhult. A magyar piac kevésbé tudta kivédeni a negatív hatásokat.
Öt film bemutatását tervezik a holnap kezdődő Cseh Filmkarneválon, ám az egyik, az Öregfiúk című alkotás vetítése – a készítők által mellérendelt, orbánozó videóüzenet miatt – politikai vita tárgyává vált.
Korábban is láthattuk fontos színházi darabokban és filmekben, de Stork Natasa a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című Horvát Lili-filmmel került végképp a reflektorfénybe. Szakmája jelenlegi helyzetéről, alkotói önreflexióról, pályája alakulásáról, útkeresésről, távolságtartásról és játékosságról, és a Felkészülés... sikeréről beszélgettünk, de szóba került az SZFE ügye is.