szerző:
Czeglédi Fanni - Csatlós Hanna
Tetszett a cikk?

Tehetsége mellett természetessége, szerénysége, embersége, életigenlése, humora mind hozzátartozott ahhoz, hogy Törőcsik Mari nemcsak az egyik legnagyszerűbb színésszé, de még életében legendává válhatott. A vele készült beszélgetőkönyvből, régi interjúkból és újságcikkekből válogatva emlékezünk rá.

„Azt hiszem, nagyon boldog vagyok” – ezekkel a szavakkal zárta Törőcsik Mari a 80. születésnapjára a Nemzeti Színházban megrendezett estet 2015-ben. A gálán többek között színpadra lépett (vagy, ha nem tudott elmenni, akkor kivetítették) minden rendező, aki valaha rendezte az ünnepeltet, Makk Károlytól Szabó Istvánon és Vidnyánszky Attilán át Zsótér Sándorig. Törőcsik meg azt mondta, majdnem elájult, hogy ennyien voltak,

de gondoljanak bele, húszévesen kezdtem, már hatvan éve a pályán vagyok.

Az ölükben tartották és térdepeltek érte

Törőcsik Mari folyamatos önreflexiója hatalmas alázattal vegyült, soha nem felejtette el, honnan indult és kik segítették a pályáján. Páratlan tehetsége mellett finomsága és méltósága tette lehetővé, hogy bárhová megy is, nyomot hagyjon maga után.

Bérczes Lászlónak 2016-ban jelent meg egy kiváló beszélgetőkönyve a színésszel, ebben Törőcsik Mari úgy fogalmazott: őt általában szeretik a szakmában, tudniillik soha nem ismerte az irigységet, a féltékenységet. „Így neveltek, és így nőttem fel a Nemzetiben. Akkor nem vagyok féltékeny, ha hiszek önmagamban. Azért tudtam hinni, mert olyan emberek vettek körül, akik ezt a hitet táplálták. Pedig az első bemutatómon, Viola voltam a Vízkeresztben, olyan rossz voltam, mint a bűn.”

Törőcsik Marit Vidnyánszky Attila köszönti a Nemzeti Színházban a 79. születésnapján
©

Törőcsik néhány évvel ezelőtt Kadarkai Endre Arckép című műsorában azt mondta, „mindig tudtam, hogy a közönség egy része ölben tart és átsegít a nehézségeken”. Az igazság azonban az, hogy őt a szakma, a pályatársak is éppúgy ölükben tartották és szerették.

Sokatmondó például az a legendás történet, amikor a színésznő épp csak nemrég volt a Nemzeti tagja, de a legnagyobb magyar színészek térdepeltek érte. Törőcsik ugyanis hivatalos lett volna egy acapulcói filmfesztiválra, de éppen egy nemzetis darabot próbált. Major Tamás és Várkonyi Zoltán közölte vele, ideje lenne eldönteni, hogy Törőcsik sztárocska akar lenni vagy színész.

„(...) Várkonyi üvölteni kezd. Maga még nem vette észre, kikkel dolgozik?! Itt már sírok. Ekkor Major szeme olyan huncutul megcsillan. Megfordulok, mert mintha ő is mögém pillantana. Most képzelje el! Ott térdepel Mészáros Ágika, mellette Básti Lajos, a tanárom, és Lukács Margit, aki nem egy térdeplős nőszemély, aztán Gobbi Hilda és így tovább. Térdepelnek, és mondják. Tisztelt igazgató úr, Rendező úr! Vagyis elvtárs, nyilván. Mi egy szocialista brigád vagyunk, és azt a szocialista felajánlást szeretnénk tenni, hogy felváltva próbáljuk a kisszínésznő szerepét azért, hogy ő Acapulcóba utazhasson. Én elkezdtem zokogni, ők elkezdtek röhögni. Hát ezért üvöltött Várkonyi, ezért térdepeltek ott a legnagyobb magyar színészek, és közben alig tudták megállni, hogy ne röhögjék el magukat.”

Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhintában
©

Törőcsik Marinak kivételes helye volt a szakmában, különös gravitációs erejével vonzásában és egyben tartotta maga körül azokat a kollégákat is, akik jóllehet, amúgy ellentétes pólusokon álltak. Mind Alföldi Róbertet, mind Vidnyánszky Attilát a barátjának mondhatta, egy 2013-as interjúban a HVG hetilapnak azt mondta: mindkettőjüket szereti, tiszteli, ha valami mondanivalója van, azt nekik mondja el. „Nem tartozik másra. Ezt tisztelni kell bennem. Mint ahogy annak idején tisztelték, hogy én közvetítettem Zsámbéki Gábor és Schwajda György között, akik nem voltak köszönőviszonyban egymással.”

A fentebb említett, tiszteletére megrendezett gála összegyűjtötte a már akkor is ripityára tört színházi szakma apró darabjait, és – ha csak egyetlen estére is – azt egy egésszé ragasztotta össze.

A jelenlét ereje - pillanatképek Törőcsik Mari életéből

Soha nem tartotta magát szépnek, pedig átütő erejű jelenlétéből valódi, ártatlan szépség fakadt. A 85 éves korában elhunyt színésznő azt mesélte Bérczes Lászlónak a 2016-ban megjelent beszélgetőkönyvükben, hogy Hegyi Barnabás (többek között a Körhinta operatőre) figyelmeztette őt a kezdet kezdetén, hogy amikor játszik, csak a feladatával tud törődni, de amikor nyilatkozik, figyeljen a jobbik profiljára és mindig úgy forduljon.

Na de Psota után?

Hogy jó mesterektől, pályatársaktól, Gobbi Hildától, Major Tamástól, Schwajda Györgytől, Taub Jánostól tanulhatott, „irgalmatlanul” nagy szerencsének tartotta, és tényleg nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hiányzik belőle a féltékenység: olyan szeretettel tudta megidézni és méltatni kollégáit, hogy az általa elmesélt történetek mindenki számára élővé és kézzelfoghatóvá tették a magyar színháztörténelem néhány nagy pillanatát.

Törőcsik Mari, mint Édes Anna
©

„Felhívott egyszer Örkény Pista, hogy írt egy szerepet a Macskajátékban, amit feltétlenül nekem kellene eljátszanom. A tulajdonképpeni főszerepről, Orbánnéról volt szó. Pista, nagyon megtisztelő, de nem merem. És higgye el, nem azért, mert fiatalabb vagyok, mint a megírt szerep, nem, én mindig is szerettem idősebbet játszani. (…) Évekkel később a Játékszínben eljátszhattam Egérkét. Tulajdonképpen ezt akarom elmesélni. A Psotát. Hogy milyen nagyszerű volt. Tolnay Klárika volt Giza, Psota Irén volt Orbánné. Csodálatos dolgokat művelt a próbákon. Egyszerűen zseniális volt, pedig a rendezőtől nem kapott túl sok segítséget. (…) Engem később egy nagyon jó rendező felkért, hogy játsszam el Orbánnét.

Na de Psota után?! Nem lettem volna én rossz a szerepben, de tudtam, nem lennék képes elszakadni Irén alakításától. Ugyanezért könyörögtem ki magamat annak idején a Nők iskolájából! Azt a szerepet Mészáros Ágika előttem már fantasztikusan eljátszotta. Olyan zseniálisak voltak, hogy nem lettem volna képes szabadulni tőlük.

Bár az egyik legnagyobb színészünk volt, valahogy mindig sikerült két lábbal a földön maradnia, szerénységét, kedves, letisztult természetét is legalább annyiszor méltatták, mint tehetségét. Pedig kevés magyar filmes mondhatja el magáról, hogy annyiszor megfordult Cannes-ban, mint ő, aki a Körhinta után többek között a Szerelemmel, a Szerelemem, Elektrával és a Déryné, hol van? című filmmel is visszatérhetett a fesztiválra. Utóbbiért meg is kapta a legjobb női alakításért járó díjat, majd később ugyanitt életműdíjjal is jutalmazták.

Törőcsik Mari 2000-ben: Ismerik a színész-mondást: „ha meghalok, bérlet leszek"

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Marival a HVG 2000 szeptemberében készített portré-interjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.

Törőcsik nem beszélt idegen nyelvet, mégis világhírű művészek keresték a társaságát. Jiří Menzelt például „testvérének” tartotta, Jean Cocteau kezet csókolt neki, Maximilian Schell színész, rendező egy liftben ismerte fel és ölelte meg Cannes-ban, François Truffaut – kritikusként – pedig ódákat zengett a Körhintáról, és azt írta, ő legszívesebben Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját.

A rengeteg jutalomról, kitüntetésről 1983-ban a Film Színház Muzsika hetilapnak így beszélt:

Ha minden szerencsémmel és küzdelmemmel, minden sikeremmel és kudarcommal számot vetek, nem mondhatok mást, mint, hogy mindent elértem az életben, amit eddig elérhettem. Mindezt nemcsak én csináltam, ezt a kor is csinálta, amelyben élek.

A legmaibb színésznő

Sokan, sokféleképpen próbálták megmagyarázni, hogy Törőcsik Marit mi tette hallhatatlanná, színpadi és filmes alakításai mitől tűnnek még ma is annyira örökérvényűnek. Mert az biztos, hogy ha most megnézzük a filmjeit, még negyven-ötven-hatvan év távlatából is árad valami modernség, valami vagányság a személyiségéből.

Megjelenését pályája csúcsán olyannak írták le, mint akiről nem tudja levenni a szemét a néző, ha egyszer Törőcsik a színpadra lép. Arcáról gyakran megjegyezték, hogy tekintetében volt valami „huncut”, talán némi irónia is, valami közöny és fáradtság, amivel azonosulni lehetett, és miközben „szelíd mosolya átleng(ett) az időn”, személyiségéből átütött a vibrálás.

Törőcsik Mari 1965-ben
©

Az ösztönösség és a tudatos alkotói hozzáállás egyszerre volt meg benne, erről a Szerelem című film forgatásán is tanúbizonyságot tett. A már idézett Film Színház Muzsika című lapnak azt mesélte, hogy Makk Károly rendezőnek eleinte egészen más elképzelése volt arról a nőről, akit végül Törőcsik a filmben alakított. „Olyannyira, hogy egy más típusú színésznővel akarta játszatni, és amikor már mellettem döntött, azután is, a forgatáson, elég sok vitánk volt. De ő megtette, hogy a két nagy jelenetet két változatban vette fel, úgy, ahogy ő képzelte, és úgy, ahogy én – maga a jelenet szövegileg változatlan maradt, csak másképp fordultam meg, másképp beszéltem, másképp sírtam – és a becsületemre szóljon, hogy végül az én verziómat hagyta benn”.

Természetességét nagyon szerette a kamera és a színház egyaránt. 1968-ban nagy sikert aratott a Varsói Melódia című színdarab, amelyben Sztankay Istvánnal játszott. Dersi Tamás egy évvel később a Körkép című folyóiratban így rajongott Törőcsikért: „A legmaibb színésznő. Harminc évvel ezelőtt nem boldogult volna; szerénysége, eszköztelen egyszerűsége, cicomátlan játékossága, fojtott érzékenysége, az erotikus hatásokat emberi kapcsolattá nemesítő tisztasága, huncut okossága most érvényesül”.

Dersi ebben a cikkben felidézi Törőcsik nagy erényét, miszerint az akkori fiatalok is tudtak vele azonosulni, mert az ő ízlésüknek megfelelően nem volt harsány, nem rendezett „nagy jeleneteket”, nem díváskodott. Közel tudott kerülni az emberekhez, mert képes volt azt a látszatot kelteni, hogy egy közülünk.

Törőcsik és Sztankay a Katona József Színházban
©

Törőcsik 1975-ben barátját, Pilinszky Jánost is megihlette, aki cikkében így fogalmazott róla: „Törőcsik Marit tizenhat esztendeje, hogy megismertem. Ritkán éreztem valakiben ennyi ellentmondást, ennyi hamis képzetet, s ugyanakkor tévedhetetlen biztonságot. Amikor »lépett«, úgy koncentrált, akár egy artista, aki sose véti el a halálugrás pillanatát. S ez az egyszeri pillanat egyre hatalmasabb teret hódított lényében; törékeny és egyre törékenyebb alkatában gyönyörűen és iszonyúan fölnőtt és elhatalmasodott valami – szellem, tehetség, igazmondás? –, valami egyszerű és súlyos vasgolyó.”

Virágoznék, mint a bazsarózsa

Törőcsik Mari nemcsak alázattal dolgozni, de élni is hihetetlenül szeretett, amihez a kiváló humorérzéke is párosult. Még a legnehezebb témáról, a halálról is a végtelen élni akarása tükrében és csipetnyi fekete humorral volt képes beszélni.

Ismert, hogy 2008-ban, egy rutinvizsgálat során összeomlott a keringése. „Megállt a szívem, és elöntött a vér. Egyik pillanatról a másikra megszűnt az életem, és én ebből semmit nem érzékeltem” – mondta erről Bérczes Lászlónak. Kómába esett, hetekig intenzív kórházi ellátásra szorult, a klinikai halál után két hónapig feküdt még kórházban. Nemcsak pályatársai, hanem egy egész ország drukkolt a felépüléséért, ő pedig csodával határos módon felépült.

Ám a mindenki más számára valószínűleg tragikus élményként bevésődött eseményről Törőcsik évekkel később Kadarkai Endrének így nyilatkozott: „Én szerintem túlhaltam magam.”

Később már eggyel komolyabban hozzátette: „Mostanában már kezdek azzal szembesülni, mert nagyon szeretek élni, hogy az élet véges, és félek, hogy hogy viselem majd, ha nem úgy halok meg, mint most. Hogy arra sem emlékeztem, hogy beülök a kocsiba és bemegyek a kórházba. Nem kellett szembesülnöm szenvedéssel és szembesülni azzal, hogy nem tudom mennyi idő múlva halott leszek”.

©

A könyvben, mikor Bérczes László a beszélgetés egy pontján rákérdezett arra, Törőcsik Mari nem fáradt-e még, a színésznő rögtön rávágta: „Maga csak ne féltsen engem. Majd szólok, ha elfáradok. Jó, öreg vagyok. De nem holnap halok meg, ne aggódjon. Ha ez a kurva kezem nem fájna folyamatosan, hát én virágoznék, mint a bazsarózsa! Tudja, jó érzés belegondolni abba, hogy nekem milyen gazdag élet adatott.”

Törőcsik Mari az elmúlt években számos alkalommal került kórházba, de küzdeni és élni akarása újra és újra visszavitte a színpadra és szeretett velemi otthonába. 2018-ban, egy év kórház után nemes egyszerűséggel azt nyilatkozta: „Látják? Megint visszajöttem!”

Szinte az utolsó pillanatig visszavágyott a színpadra és csak 2020 őszén mondta ki egy interjúban, hogy vége. „A színháztól már elbúcsúztam. Sokáig reménykedtem abban, hogy játszani fogok még a Nemzetiben. Hát, nem. Vége. Befejeztem. Ez is elmúlt, mint sok minden más. De ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad.”

Ahogy nyoma marad egy jó tanácsának is. A beszélgetőkönyvben azt mondta, egyszer feltettek neki egy hülye kérdést, mégpedig azt, mit adna a gyerekeinek útravalóul. De ez az útravaló nemcsak számukra, hanem mindenki számára érvényes lehet. Azt mesélte, amikor megkérdezték, nem tudott válaszolni, aztán az egyik hajnalon felriadt egy mondatra, a válaszra:

Tudni kell szeretni. És felülemelkedni.

Meghalt Törőcsik Mari

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Sosem kellett nélkülöznie a közönség szeretetét és az elismeréseket, cserébe szinte élete végéig játszott.

A többször is idézett beszélgetőkönyvet Bérczes László írta, a kötet 2016-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bicsérdi Ádám Kult

Törőcsik Mari: "Ha ez a kurva kezem nem fájna, virágoznék, mint a bazsarózsa!"

Ha valaki évtizedek múltán szeretné tudni, milyen volt kiemelkedő művésznek lenni a XX. és a XXI. század Magyarországán, akkor ezt a könyvet kell elolvasnia. Törőcsik Mari kötélnek állt, és Bérczes Lászlónak szinte a teljes életét elmesélte egy könyv kedvéért. Sörözés és kertben üldögélés közben olyan nevek és sztorik röpködnek, hogy szinte mindegyik külön kötetet érdemelne. Nem túlzás: ez a könyv az örökkévalóságnak készült.