A KSH szerint a népszámlálás elhalasztása miatt vettek el tőle több mint 10 milliárd forintot
Ez a kitétel nem szerepel az elvonásról szóló rendeletben.
Ez a kitétel nem szerepel az elvonásról szóló rendeletben.
Ennyivel csökkenti a személyi juttatásokra és azok járulékaira fordítható összeget a kormány egy határozattal. További félmilliárddal kevesebbet költhet dologi kiadásokra is a statisztikai hivatal.
Három református és egy katolikus intézménynek, valamint a katolikus óvodáknak utalt ki a kormány összesen 13,4 milliárd forintot.
Az összegről Orbán Viktor döntött.
A kormány legalább hetenként hajt végre óriási átcsoportosításokat a költségvetésben, ami lényegében fikcióvá teszi a tavaly elfogadott költségvetési törvényt.
Csak átmeneti a magas infláció, már jövőre visszaeshet 3 százalék körüli értékre – legalábbis erre számít Varga Mihály. A pénzügyminiszter kijelentette: a 2022-es költségvetés “marad, ahogy van”, mert nem akar megszorítást, márpedig szerinte Matolcsy György jegybankelnök javaslata ezzel járna. Azt is mondta, a választás után sem lesz szükség a nadrágszíj meghúzására.
Várhatóan a 2021-es év is szép lesz a minden eddiginél magasabb költségvetéssel dolgozó MTVA-nak.
A magát sokadik alkalommal átvertnek gondoló vezető és az "elhagyott barát" összecsapása. Ahogy annak idején Simicskára, immár Matolcsy Györgyre sincs szüksége Orbán Viktornak. Vélemény.
2022 októberében kezdődik a 2021-ről elcsúsztatott nép- és lakásszámlálást.
Nem csak adómentes juttatásnak számít majd, de a cégek leírhatják a társasági adóból a bringák árát, és nem csak a kerékpárokét, hanem az elektromos kerékpárokét is.
Varga Mihály pénzügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, mi lesz ezeknek a sorsa.
Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az állami támogatás hiánya miatt az önkormányzatok, amelyek most lakásállományukat is elveszíthetik. Közben a kormány benyújtotta az EU-nak a tervet arról, mire költené a koronavírus-válság utáni helyreállítási támogatást, Varga Mihály pedig adócsökkentéseket jelentett be. Ez még úgy is belefér, hogy 800 milliárd forintot folyattak ki a NER-nek a járvány alatt. Az élet pedig megállíthatatlanul drágul Magyarországon. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A magyar gazdaság bővülése meghaladja az uniós átlagot, ugyanakkor jelentős az államháztatási hiány és az infláció mértéke is.
Hetedszer halasztják el a szociális temetés bevezetését.
Szigorú, feszes költségvetéssel és a tartalékok elhasználásával próbálják a legtöbb városban megőrizni a pénzügyi működőképességet, de többen hitelfelvételre vagy értékpapírok eladására is rákényszerülnek. Van, ahol az iparűzési adó megfelezése miatt adott állami kompenzáció annyira elég, hogy egy kicsit kint legyen a vízből a város, máshova, például Budapestre és Győrbe nem jut ebből a keretből pénz. Körbenéztünk az ország legnagyobb városaiban és néhány kisebb településen, hogyan gazdálkodik a városvezetés a válság alatt.
Nem lenne túlságosan meglepő, ha 2022-re választási költségvetéssel, vagyis bőkezű adakozással készülne a kormány, erre utal a még a jegybank szerint is kissé túlzó hiánycél - mondta Kovács Gábor, a HVG gazdasági újságírója a Fülkében. Kinek jut és ki marad ki a pénzesőből?
Az újabb átcsoportosítás legfontosabb kedvezményezettje a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a hadsereg.
Pénzeső a klientúrának, aprópénz szociális és oktatási célokra – derül ki az aktualizált konvergenciaprogramból, amely a válságból való gyors kilábalást, ám a felturbózott államadósság komótos csökkentését ígéri.
Legalább 3 százalékkal fognak nőni 2022-ben a nyugdíjak, ám az olló tovább nyílik és nő a leszakadás az átlagkeresetektől.