Webshopos csalók után nyomoznak a rendőrök, a lakosság segítségét is kérik
A csalók bútorokat árultak az interneten, de amint megkapták a vételárat, a cégükkel együtt felszívódtak.
A csalók bútorokat árultak az interneten, de amint megkapták a vételárat, a cégükkel együtt felszívódtak.
A végén már 13 járőrkocsi igyekezett megállítani a kék Passatot, aminek vezetőjéről kiderült, hogy jogsija sincs.
A kisfiú még március 19-én távozott gondozási helyéről.
A korábbi élvonalbeli labdarúgó a Nemzeti Sportnak azt mondta, hogy csak egy évekkel ezelőtt kirótt pénzbírságot nem fizetett be időben.
V. Ferenc ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, csalás, lopás és kerítés miatt is körözték.
Állítólag hétfő reggel elment futni, de onnan nem tért haza.
Egy svéd állampolgárságú férfi akart belépni az országba a 15 millió forintos autóval, amikor a magyar hatóságok megállították és lefoglalták a németek által körözött autót.
Váradi Kimberli Olga megtalálásához a lakosság segítségét kérik a rendőrök.
Az Onet szerint David Manzheleynek diplomája sincs, ahogy ezt állította, a középiskolát sem végezte el, és nem igaz, hogy 29 éves.
A sétáló nőre egy vasúti átjárónál támadt a férfi. A rendőrség keresi.
Afrikai rendvédelmi szervek katonai kiképzéséről tárgyalt, és ebbe még Orbán Viktor öccsét is „belekeverte”. A Nemzetközi Úszószövetség Angol utcai székházában egy lehallgatásbiztos helyiséget alakított volna ki. Egy magánnyomozót és egy exrendőrt bízott meg azzal, hogy derítsék ki, kik akarnak ártani neki és egykori feleségének, a később miniszterré kinevezett Bártfai-Mager Andreának. Miután a magyar hatóságok elől meglépett, Dubajba repült. Meglepő részletekre bukkantunk, miután megszereztük és átnyálaztuk a vizes vb egykori gazdasági igazgatója, a körözés alatt álló Balogh Sándor ellen folyó vesztegetési ügy aktáit.
Az Újpesti-öbölben csaptak le rá, börtönbe vitték.
A bolíviai főügyész nem érti az Interpol válaszát.
Ha – ahogy sejtik – Dubajban bukkannak Balogh Sándorra, akkor az igazságügyi miniszternek kell kérnie a kiadatását.