Annyira fontos az ügyintézők fehér blúza és inge, hogy a közigazgatási miniszter még egyszer kiadta ugyanazt a rendeletet
A szoknya vagy nadrág pedig csak sötét lehet. Ez már december 1-től hatályban volt, de most január 1-től újra elrendelték.
A szoknya vagy nadrág pedig csak sötét lehet. Ez már december 1-től hatályban volt, de most január 1-től újra elrendelték.
Neki különösen a kormányablak tetszett.
Mivel a Balaton több megyét és még több települést, így önkormányzatot is érint, nehezen kivitelezhetőnek tűnik az MSZP ötlete, miszerint a térséget új közigazgatási egységként, saját önkormányzattal és főpolgármesterrel működtessék.
A beruházások értéke 12,1 százalékkal esett vissza 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, még úgy is, hogy a feldolgozóipar felfelé húzta a teljesítményt.
A legrosszabbnak a közegészségügy és a közoktatás helyzetét látjuk Magyarországon, itt lenne leginkább szükség sürgős szakpolitikai reformra. A közigazgatás egészét érintően a legtöbben negatív jelzőket – nehézkes, lassú – emlegettek a Republikon Intézet elégedettség-mérésében. Nálunk az EU-átlagnál rosszabb a helyzet, de a bolgárok és a franciák még elégedetlenebbek.
Az elmúlt években sok szó esett a metaverzumról, melyhez a legtöbben egy szórakoztató funkciót társítanak és egy virtuálisan felépített játékvilágot képzelnek el. A metaverzum azonban nem csak erre való, hanem olyan területeken is hasznosítható, amelyekre nem is gondolnánk – mutat rá elemzésében a Deloitte. Akár a közszféra is kiaknázhatja a fizikai, digitális és társadalmi világok összekapcsolódásában, a korlátok nélküli valóságban rejlő lehetőségeket, melyek lehetővé tehetik, hogy hatékonyabban szolgálja az állampolgárokat.
Orosz hátterű csoport állhat a Dallast ért hackertámadás mögött, ami a diszpécserszolgálatok számítógépes rendszereit is érintette.
Alapvetően a megüresedett állásokat, ahelyett, hogy betöltötték volna, inkább megszüntették azokat.
Az „átlagos orosz nőről" mintázott humanoid robot dolgozik a permi kormányhivatalban. Kérdez, válaszol, mosolyog, rá van kötve a nyomtatóra. Az irodavezetője szerint tökéletesen el tudja látni a rábízott munkát.
"Tisztelettel, de a leghatározottabban" kérik, hogy lépjen a kormánytisztviselőkre vonatkozó otthoni munkavégzés ügyében a kormány.
Egy szakszervezeti vezető szerint több helyen alig tudják csillapítani az indulatokat.
A szakszervezetek nem nyugodtak meg, szerintük újabb leépítésre készül a kormány.
Már jövőre máshogy és máshol kell ügyeket intéznünk, ritkábbak lesznek a hatósági ellenőrzések, újra a rendőrség vesződhet a legkisebb súlyú szabálysértésekkel, több igazolványt váltanának ki az e-személyivel – ilyen nagyszabású változtatásokat tartalmaz a birtokunkba került, még titkos kormányzati előterjesztés. A javaslatcsomag az Orbán-kormány újításaként felállított kormányhivatali rendszert racionalizálná, közben viszont elismerik, jelenleg milyen felesleges bürokratikus köröket futtatnak az emberekkel, mert nem építették ki a megfelelő informatikai hátteret.
Talán egy rossz dátumozás miatt, de a vártnál két és fél héttel korábban tiltották meg, hogy új embereket vegyenek fel a közigazgatásba.
Leépítések, rosszabb munkakörülmények, kicsi fizetés – nem csoda, ha az állam most lasszóval fogna olyanokat, akik hajlandóak dolgozni a közigazgatásban.
A kormány célja, hogy tovább egyszerűsödjön a közigazgatási ügyek intézése, mondta Tuzson Bence. Csak épp pont szerda reggel írtuk meg: pont ő volt az, aki válságtanácskozást hívott össze, hogy megtárgyalják, hogyan lehetne enyhíteni a drámai mértékű munkaerőhiányon.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfón tájékoztatja az országot: 4500 ember hagyta el a közigazgatást, ez gondot okoz a Kormányablakok működésében. Akár egymilliárd forint is elmehet szúnyoggyérítésre. Gulyás szerint nem lehet atomenergia nélkül szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni. Szóba került az ügynökmúlt, Vikidál Gyula és az infláció is. A Wizz Airt pedig kifejezetten megfenyegette a miniszter.
A szakszervezet másképp látja.
Eredménytelen sztrájktárgyalások esetén március 14-én figyelmeztető sztrájkot tartanak a kormányzati, önkormányzati és szociális szférában is. Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a sztrájkelőkészítő bizottság tárgyalásai a kormányzattal sikertelennek minősíthetőek, ezért hivatalosan levélben is tájékoztatták Gulyás Gergely és Pintér Sándor minisztereket a döntésről.
Első lépésként a katonák átveszik a megyék igazgatását.