#közlekedés






Sokáig csak álom marad a HÉV és a metró összekötése
 

Sokáig csak álom marad a HÉV és a metró összekötése

Csúszik a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötése, már a tervezés is csúszik, a 2021-es EU-s ciklusra, mert a HÉV kikerült a főváros kezéből, így nem tudni, ki lesz a projektgazda. A Főmterv 2018-ban már kapott a tervekre 1,9 milliárd forintot.

MTI MTI





A berlini utcákon nagy csata dúl az éjszaka királya címért
 

A berlini utcákon nagy csata dúl az éjszaka királya címért

Miközben Magyarországon még az Ubert is megfojtotta a taxilobbi, Berlinben virágzik a „car-” és „ridesharing”, vagyis a telekocsirendszer. Sőt, egy új szereplő is megjelent a piacon: a berlini tömegközlekedési vállalat 2018 ősze óta „gyűjtőtaxikat” járat a német főváros éjszaka is legforgalmasabb negyedeiben. Berlini tudósítónk tesztelte a járatokat, és összegyűjtötte a legfontosabb információkat azoknak, akik Berlinbe készülnek, és szeretnének spórolni a helyi közlekedésen.

Diseri Dóra, Berlin Diseri Dóra, Berlin







Budapesten ma ne kocsival induljon el
 

Budapesten ma ne kocsival induljon el

Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedésben is jelentős változásokra kell számítani a mai is tartó Vivicitta városvédő futás, valamint az Élet menete miatt Budapesten.

MTI MTI