Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
Vezetés közben nem árt, ha legalább alapszinten halljuk a környezeti zajokat. De vajon mit mond a KRESZ a fejhallgató-használatról?
Az alábbi felvétel a napokban a főváros közelében a reggeli forgalomban készült, és az látható rajta, hogy egy sofőr egy méretes fejhallgatóval a fején terelgeti a járművét:
A KRESZ-ben nincs konkrét említés arról, hogy fejhallgatót viselhet-e a sofőr, illetve hogy mennyire hangos zenét lehet hallgatni a kocsiban. Azt viszont egyértelműen kimondja, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.
A fej- és fülhallgatók használata, főleg hangos zenehallgatás esetén jelentősen korlátozhatja a hallás útján megszerezhető információk érzékelését, vagyis fennáll a lehetősége annak, hogy a jármű vezetője nem lesz képes a veszélyhelyzetek időbeni észlelésére és a veszély elhárítására.
Így például elképzelhető, hogy a sofőr az adott esetben akár erős zajszűrésre is képes, mindkét fület takaró fejhallgató miatt nem hallja meg egy rendőr-, mentő- vagy tűzoltóautó szirénáját, vagy egy autós társa veszélyt jelző dudálását.
Itt jegyzendő meg továbbá, hogy nemcsak a sofőrök, hanem a biciklisek és a gyalogosok esetében is komoly veszélyt jelenthet a fejhallgatók közlekedés során történő használata.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.
A volt államfőt arról is kérdezték, mi volt a legnehezebb feladata.