KSH: Kilencezren hagyták ott a közszférát, ötezerrel többen dolgoznak külföldön, mint tavaly ilyenkor
Összesítve 26 ezerrel többen dolgoznak most, mint 2022 májusában.
Összesítve 26 ezerrel többen dolgoznak most, mint 2022 májusában.
Sok száz embert rúg ki egyik napról a másikra a kormány, de még így sem látszik, hogy ez elég fedezetet teremtene a maradók béremelésére. Lassan már a versenyszféra is biztosabb jövőt kínál, mint a közszolgálat.
Béremelés jön a közszférában, így teremtik elő a fedezetét.
„A kormány akkor adott, amikor kevesebb szükség volt rá, és akkor vett el, amikor adnia kellett volna" – hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette öt szakszervezet, hogy csatlakoznak a tanárok kezdeményezéséhez, és a fizetések inflációhoz igazítását szeretnék elérni.
Ősztől ismét a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók a közszférában a nyugdíjasok.
Sorra fogadta el a Parlament azokat a törvényjavaslatokat, melyeket még március végén, korlátlan felhatalmazással a zsebében nyújtott be a kormány. Többségüknek semmi köze a járványhoz, ha csak annyi nem, hogy így sokkal kisebb visszhangja volt, mint lehetett volna egy normál időszakban.
Az országgyűlés huszonegy előterjesztésről szavaz. Döntés születhet a Budapest–Belgrád-vasútvonalról és a Corvinus-modell kiterjesztéséről is.
Szeretnék, ha Orbán ígérete meg is valósulna, és követelik a béren kívüli juttatások adókedvezményeinek visszaállítását.
Évről évre javul az Állami Számvevőszék szerint a korrupció elleni védettség, a kockázatelemzés viszont nem az erőssége az állami intézményeknek.
Négy hét igazgatási szünetet is szeretne a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.
Nem lehet új munkaviszonyt létesíteni a hivatalokban, illetve a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó egyéb szerveknél.
A Fidesz 2010-ben még a 2 milliós bérplafon híve volt, ez mára annyira megfordult, hogy vezetői szinteken (néhol már az ügyvezető igazgatói szinten is) bőven 2 millió forint felett fizetnek.
Két olyan kormányablak is bezárt a fővárosban, amelyet kevesebb mint egy éve nyitottak meg. A Keleti és a Nyugati pályaudvarnál található irodák hivatalosan karbantartási munkálatok miatt nem fogadnak ügyfeleket, a szakszervezet szerint azonban más az ok.
A közszolgák nemrégiben még sztrájkra készültek.
Öt levelet küldött már a miniszterelnöknek az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság, de Orbán még mindig nem jelölt ki olyan személyt, aki a kormány képviseletében tárgyalna velük a követeléseikről.
Több forrásból úgy értesültünk, a kormány egy rendelettel márciustól feloldotta a tavaly elrendelt létszámstopot a közigazgatásban. Ennek egyik oka lehetett, hogy 2500 ember mondott fel márciusban – főként a hirtelen jött, kecsegtető végkielégítés miatt –, van, aki emiatt a rendszer összeomlásától tart. A felmondási idő még nem járt le, így a hatás még nem látszik, de a Miniszterelnökség a jövő miatt sem aggódik.
Egyelőre nem tudni, kivel tárgyalhatnak a bérek rendezéséről.
Hajlandók tárgyalni a kormánnyal a közszolgálati dolgozók, követeléseiket nyílt levélben adták Orbán Viktor értésére.
Az érintettek tiltakozása ellenére benne maradt ez a csomagban, ahogy az is, hogy ezentúl nem kell elmagyarázni a dolgozóknak a munkavédelmi szabályokat.
A 2-5 százalékos emelés régen jó alkunak tűnt, most viszont látják elrobogni az árakat.