Szinte megállt az új lakások drágulása a fővárosban
A legtöbb lakás a XIII. kerületben, a legkevesebb az V. kerületben épül.
A legtöbb lakás a XIII. kerületben, a legkevesebb az V. kerületben épül.
A magyarországi lakáspiac megroppant, az állam beruházási stopot hirdetett, az unió nem küld pénzt. Ha minden így marad, az építőipar komoly visszaesés elé néz, számos építőanyag ára már csökken. Eközben az új építési miniszter épp mindent újraszabályoz.
3,2 százalékkal nőtt a frissen átadott új lakások száma tavaly – közölte a KSH az éves számot. Az újonnan kiadott engedélyek alapján hamarosan ennél is nagyobb növekedés várható, de ott a vidék látványosan leszakadhat a budapesti lakáspiactól.
A pandémia legsúlyosabb hónapjaiban, előtte pedig a 2008-as válság után járt olyan mélységekben a magyar lakáspiac, mint most. A megmaradt vevők erős alkupozícióban vannak.
Óriásit esett vissza a lakások iránti kereslet az ingatlan.com adatai szerint. Általában januárban sokan néznek lakást, ez a hullám idén a bizonytalan gazdasági helyzet miatt elmaradt.
A kisebb fővárosi lakásokra még mindig nagy a kereslet.
25 százalékkal nőttek a nagyobb vidéki városok lakásárai az elmúlt egy évben az Otthon Centrum számítása szerint.
Még mindig kérdéses, mi lesz az uniós támogatások sorsa; a lakáspiac egyre megfizethetetlenebb lesz, a lakáshitelezés pedig összezuhan; az MNB feje fölött is átnyúlva újabb kamatstopot vezetett be a kormány. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nehéz idők jönnek a hazai lakáspiacon, a hitelezés leáll a magas kamatok miatt, a háztartások jövedelmét elviszi a száguldó infláció, az állami támogatások év végén kifutnak. Az ingatlanállomány jelentős része energetikailag pazarló, de a felújítások költségesek.
A magas kamatok miatt lefullad az ingatlanhitelezés, a gazdasági válság miatt a lakáspiacon zuhan a kereslet, egyre többen nem tudják maguknak megengedni, hogy lakást vegyenek, különösen azok, akik nem jogosultak állami támogatásra. Eközben a kínálat is szűkül. Az árak drasztikus emelkedése is megállt már.
Építőket, tulajdonosokat, bérlőket is súlyosan érinthet, hogy sok kereskedelmi ingatlanhoz euróban vettek fel hitelt. Különösen nagy veszély fenyegeti a kiskereskedelemmel foglalkozó kis és közepes cégeket.
Átlagosan itt költenek a legtöbbet ingatlanra.
November pedig vízválasztó lehet: ebben a hónapban dönthet a kormány az év végén kifutó támogatások meghosszabbításáról.
Minden ötödik lakásprojektjét elhalaszthatja a lakosság, és minden tizedik emberét utcára teheti az építőipar, ha az állam nem avatkozik be – jósolja Koji László, az Építési Vállalkozások Országos Szakszövetsége elnöke.
A bérlők a „rezsivédett” lakásokat keresik, vagyis pusztán a bérleti díj helyett egyre fontosabb a lakhatás összköltsége – mondta el a hvg.hu-nak Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.
Az építőipart is súlyosan érinti az infláció. A gazdaságfejlesztési miniszter új lakáspolitikát sürget.
Egyre kevesebb a hitelképes ügyfél az egész régióban. Közzétette az intatlanözvetítő a harmadik negyedéves adatait.
Kezd egymástól elszakadni az eladó lakások és házak piaca, aminek oka főként az energiadrágulás, ezzel összefüggésben a rezsiszabályok változása – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely a kereslet és a kínálat szeptemberi alakulását vizsgálta.
Budapesten a téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára az elmúlt hetekben elérte az 1 millió forintos szintet, onnan viszont már nem tud tovább növekedni.
Egy elemzés szerint a következő időszakban sokkal keresettebbé válhatnak azok az ingatlanok, amik korszerű, energiatakarékos rendszerrel vannak felszerelve.