Csak nézzen a vörös fénybe – egyszerű módszert találhattak a látás javítására
Egyszerű módszert találhattak a University College London szakemberei az életkorral összefüggő látásromlás javítására. A brit kutatók vörös színű fénnyel kísérleteztek.
Egyszerű módszert találhattak a University College London szakemberei az életkorral összefüggő látásromlás javítására. A brit kutatók vörös színű fénnyel kísérleteztek.
HVG
A magyar családok életében központi szerepet játszik a televízió, a Nielsen adatai szerint naponta több mint 4 órát töltenek a képernyők előtt. A Samsung a legfrissebb hazai kutatásában arra volt kíváncsi, mennyire tudatosan figyelnek televíziózás közben a magyarok.
hvg.hu
Hongkongi kutatóknak sikerült először olyan mesterséges szemet létrehozniuk, ami már majdnem olyan, mint az emberi szerv.
hvg.hu
A Mojo Vision olyan kontaktlencsét fejlesztett, amellyel viselője egy sor szuperképességhez jut. A találmány a kiterjesztett valóságot használja.
hvg.hu
A szemészeti ellátáshoz való korlátozott hozzáférés, a népességöregedés és a változó életmód a fő oka annak, hogy globálisan egyre nő a látásromlással élők száma – derült ki a témában született első tanulmányból, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) készített.
MTI
A Svájcban élő kutatóorvos augusztus 20-án vette át a Szent István-rend kitüntetést.
MTI
Egy kísérlet keretében amerikai és kínai kutatók olyan nanorészecskéket fecskendeztek az egerek szemébe, ami átkonvertálta nekik az infravörös fényt látható fénnyé.
hvg.hu
Először kezelték génterápiával a leggyakrabban látásromlást és vakságot okozó szembetegséget, az időskori makuladegenerációt.
MTI
MTI
hvg.hu
A sofőröknek 20 méterről el kell tudniuk olvasni egy rendszámtáblát, ha ez nem sikerül, nincs kegyelem.
hvg.hu
Mi, emberek elképzelni sem tudjuk, mit láthat maga előtt például egy egyszerű légy, a tudomány viszont már ezt is képes a realisztikushoz igen közelálló módon megmutatni.
hvg.hu
A digitális eszközök használata miatt egyre nagyobb probléma a gyerekek körében a szemszárazság.
MTI
A világ egyik legnagyobb hatású szemésze előtt tiszteleg ma keresője főoldalán a Google. Egy olyan szakemberről van szó, aki életének legfontosabb művével mindenki találkozott. A Monoyer-tábla mond valamit? Nem? Pedig száz százalék, hogy állt már előtte.
hvg.hu
Tudományos alapon készült ez a GIF, amely a születéstől kezdve hónapról hónapra illusztrálja, hogyan fejlődik a gyerekek látása 1 éves korig.
hvg.hu
A Playbuzz tesztjén színes körökben kellene bizonyos tárgyakat látni - önnek megy?
hvg.hu
Íme egy nagyon egyszerű, pár másodpercet igénylő teszt, amivel letesztelheti, hogy mennyire jó a látása. Ha egyáltalán nem tudja kiolvasni a fekete pontok közt lévő számot, talán nem árthat felkeresni egy szemészeti rendelőt.
hvg.hu
Egy szimuláció során készült képeken összehasonlíthatjuk: ugyanazokban a helyzetekben mit látnak az emberek, és mit a macskák?
hvg.hu
Amit lát, Ninio extinkciós illúziójának nevezik: 12 fekete pötty van egyenlően elosztva egy szürke rácsmintán, viszont az agyunk képtelen rá, hogy mindet egyszerre lássa. – Mégis hogy lehetséges ez?
hvg.hu
Tudjuk, mit fog tippelni, ha meglátja a képet. És majdnem biztosak vagyunk benne, hogy – hozzánk hasonlóan – ön is tévedni fog.
hvg.hu
Piros körökben rejtettek el különböző ábrákat. Csak ha egészen kiváló a szeme, akkor látja mindet. Próbálja ki!
hvg.hu