szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az izraeli CorNeat nevű cég szakemberei olyan mesterséges szaruhártyát fejlesztettek ki, amit a korábbiakhoz képest jóval egyszerűbb beültetni a betegek szemébe, ráadásul a gyógyulási idő is sokkal rövidebb.

A tudósok régóta dolgoznak már azon, hogy valamilyen módon megpróbálják visszaadni a látásukat elvesztett emberek látását. Az egyik legígéretesebb munka a magyar Roksa Botond nevéhez fűződik, aki a vakság gyógyítása érdekében elvégzett munkája elismeréséül kapta meg 2020-ban a világ egyik legnagyobb, egymillió euró pénzjutalommal járó tudományos elismerését, a Körber Európai Tudományos Díjat.

A szaruhártya (cornea) a Wikipédia meghatározása szerint a szemgolyó külső védőburkolatának az elülső, áttetsző része. A felületén külső behatás vagy megbetegedés miatt heg keletkezhet, ami jelentős mértékben rontja a látást.

A szakemberek azonban nemcsak a vakság gyógyításán, hanem a súlyosan látássérült emberek látásának visszaadásán is dolgoznak, ennek egyik igen biztató eredményéről pedig az Israel Hayom számolt be.

A lap szerint az izrael startup cég, a CorNeat egy olyan mesterséges szaruhártyát fejlesztett ki, ami segítségével az orvosok képesek voltak visszaadni egy 78 éves, súlyosan látássérült férfi látását. A KPro nevű implantátumot közvetlenül a szem falához lehet erősíteni, lecserélve ezzel a páciens saját szaruhártyáját.

Bár ilyen típusú beavatkozást már korábban is végeztek, erre csak utolsó lehetőségként tekintettek a szakemberek. Ennek oka, hogy az eddigi, mesterséges szaruhártyákat meglehetősen bonyolult volt a szemhez rögzíteni. A KPro viszont egyszerűen, csupán néhány öltéssel rögzíthető a szemhez, ráadásul olyan biomimetikus anyagból készült, ami a sejtek szaporodására ösztönzi a szervezetet, így a vágások és öltések helye is gyorsabban regenerálódik, valamint gyorsabban épül be a szembe az implantátum.

A beszámoló szerint a beteg közvetlenül a műtét után már fel tudta ismerni a családtagjait, sőt, a számokat is le tudta olvasni az elé tett tábláról.

A cég szerint hamarosan további 10 emberen tesztelik a technológiát Izraelben, emellett további kettőn Kanadában, haton pedig Franciaországban, az Egyesült Államokban és Hollandiában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Világító hűtőrácsot kapott a 3-as BMW

Világító hűtőrácsot kapott a 3-as BMW

Hamarosan elkészül Roman Abramovics új megajachtja, amely 180 milliárd forintba kerül

Hamarosan elkészül Roman Abramovics új megajachtja, amely 180 milliárd forintba kerül

Áder Jánost beoltották, mégpedig a kínai vakcinával

Áder Jánost beoltották, mégpedig a kínai vakcinával