#Lázár János

A Fidesz felsorolta az elszámoltatás műsorrendjét

Tíz plusz egy üggyel kezdené a Fidesz kormányra kerülése után az elszámoltatást, a felelősségre vonást: ezek közé tartozik a BKV "szétlopása", a kormányzati negyed, a sukorói kaszinóberuházás, a bábolnai földeladás, a Magyar Televízió székházának építése, a Magyar Posta székházának eladása, a "ferihegyi történések" - így a Malév privatizációja, majd visszaállamosítása -, a 2006. októberi 23-i események, a gazdaság adatainak meghamisítása, az állami vezetők végkielégítésének ügye, valamint az állami vezetők offshore érdekeltségeinek vizsgálata.


Hódmezővásárhely ügynökei

Mekkora figyelemmel kísérte egy kisváros mindennapi életét az állambiztonság 1990 előtt? Erre is választ ad az a kutatás, amit – eleddig példátlan módon – Hódmezővásárhely képviselő-testülete publikált a napokban.



Fideszes csúsztatás a benzintender ügyében?

A kormányszóvivői iroda közlése szerint a Fidesz országgyűlési frakciója és Hódmezővásárhely önkormányzata is önként csatlakozott a benzintenderhez, bár korábban azt állították, más választásuk nem volt.


MSZP-s csúsztatás a benzintender ügyében?

Az MSZP szerint a kormányzati benzin tenderhez csatlakozott a parlamenti Fidesz-frakció, s fideszes önkormányzatok is. Lázár János (Fidesz) szerint ugyanakkor ez a rendszer számukra adott, ha akarnának sem tudnának kilépni belőle. A tender miatt összehívott honvédelmi és rendészeti bizottsági ülés mindenesetre elmaradt.



Romagyilkosságok: a titkosszolgálat szerint kizárt a külföldi szál

Alapos, részletes tájékoztatást kapott az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a romák elleni támadások nyomozásáról - közölte Lázár János, a bizottság fideszes elnöke a testület csaknem három és fél órás ülése után újságírókkal. Elmondta: Iváncsik Imre titkosszolgálati államtitkár "teljességgel kizárta", hogy külföldi titkosszolgálat keze lenne a dologban. Igaz, vannak képviselők, akik ez utóbbiban kételkednek.


Lázár arra gondol, mit tenne rendészeti miniszterként

Vagyok annyira őszinte, hogy azt feleljem: gondolkodom a kérdésen, bár nagyon sok munkám van Hódmezővásárhelyen is - válaszolta Lázár János fideszes országgyűlési képviselő a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy a hírek szerint egy Fidesz-kormányban ő lehetne a belügy- vagy rendészeti miniszter és hogy készül-e erre.


Kiskunlacházáról és a molotovos támadásokról faggatták Benczét

Nem marad következmények nélkül az, hogy Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese megtagadta az elöljárója által adott, kordonozással kapcsolatos utasítást – jelentette ki Bencze József országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának keddi ülésén, ahol a rendőrség 2009-es eredményeiről és terveiről tájékoztatta a bizottság tagjait.





Sérthetetlen képviselők

Az országgyűlési képviselők törvény szabta sérthetetlensége örök vita tárgya, olykor maguk a kedvezményezettek is méltatlan vagy indokolatlan kiváltságnak tartják. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy-egy kétes ügy tisztázása érdekében önként mondanak le róla. Összegyűjtöttük az elmúlt év fontosabb eseteit.


Vásárhelyen már nincs cigány iskola

Az ötvenezer lakosú tiszántúli város, Hódmezővásárhely példát mutat: az idei oktatási évben már nem fogadott tanulókat a cigány gyerekek oktatására "szakosodott" általános iskola. Iskolabuszok viszik a diákokat, köztük a tanyasiakat is, az integrált iskolákba. A lokálpatrióta szellemű városban általánossá vált a meggyőződés: nem mondhatnak le minden negyedik gyerekről.


Nem minden Fidesz-közeli, ami annak látszik

Nem számít Fidesz-közeli cégnek a hódmezővásárhelyi önkormányzat kampányát bonyolító reklámügynökség – állítja a cégvezető Várhegyi Attila, aki a Fidesz-kormányzat idején a kulturális tárca államtitkára volt.




Lázár: a kormány „a halál útját kínálja”

A helyi kórház megmentésére szervezett demonstrációra hívta a város és térsége lakóit Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, aki a miniszterelnöktől azt kéri, a tüntetésen személyesen mondja el, miért van szükség az aktív ellátás jelentős csökkentésére.


Melyik városunkban a legdrágább az élet?

Az ország legdrágább városában több mint kétszer annyit kell fizetni a helyi közszolgáltatásokért, mint a legolcsóbb településen. A tarifák mértékét politikai és gazdasági tényezők egyaránt befolyásolják.


Mennyi költségtérítést kaptak a képviselők tavaly?

Mekkora adómentes költségtérítéshez jutottak alapdíjukon és pótdíjaikon túl a parlamenti képviselők tavaly? A költségtérítés legmagasabb összege 4 millió 32 ezer forint volt, míg a szállásköltség támogatása révén 1 millió 260 ezer forint segített egy-egy honatyát. Előbbire összesen több mint 1,1 milliárdot, utóbbira közel 346 milliót utaltak át a honatyáknak. A 2006-os adatok még nem ismertek. Keresse ki Ön is képviselőjét!