Talicskán tolta ki a lopott narancsot és a hősugárzót a zöldségestől
A 20 éves B. István nem aprózta el, háromszor tört be ugyanabba a boltba.
A 20 éves B. István nem aprózta el, háromszor tört be ugyanabba a boltba.
hvg.hu
Kuala Lumpur mellett New Yorkban is ez a kérdés. Az Egyesült Államokban most hallgatnak ki egy Malajzia által kiadott bankárt, aki a maláj állami fejlesztési alap pénzeit mosta tisztára – számolt be a Bloomberg üzleti portál.
Lengyel Miklós
A budapesti hotel dolgozója egy kanadai vendégnek majdnem 25 millió forintnyi valutáját emelte el.
hvg.hu
Sándorfalva után most a közeli Szegeden loptak el egy menetrend szerinti buszt csütörtök hajnalban. A rendőrök üldözni kezdték, az önjelölt sofőr összetörte a másfél hetes Mercedes buszt.
hvg.hu
Szerinte a világsztár ellopta Bűbáj és csáberő című dalát.
hvg.hu
A 18 éves Ousmane Bah szerint az Apple bolti arcfelismerő rendszere hibásan azonosította őt egy ügyben, ami miatt később letartóztatták, pedig azt mondja, ártatlan.
hvg.hu
Már 14-szer büntették a férfit, hét és fél évet is kaphat.
hvg.hu
Volt vadászengedélye, de az állat elejtését már elfelejtette bejelenteni a bugyi férfi.
hvg.hu
A porcelánmanufaktúra szerint a büntetőeljárással el akarják terelni a figyelmet a pécsi önkormányzat cégének ügyeiről.
MTI
MTI
hvg.hu
Most emeltek vádat egy 45 éves nő ellen, aki egy szórakozóhelyen két egymást követő hajnalban lopott ugyanattól az embertől.
hvg.hu
Negyven nap elzárás volt a lopás büntetése.
hvg.hu
Az autócska azóta visszakerült jogos tulajdonosához.
hvg.hu
Lakhelyelhagyási tilalom volt ellene érvényben, ennek ellenére több helyről is klímákat lopott.
hvg.hu
Két választókörzetben is meg kellett hosszabbítani a szavazást, konkrétan egy malackaiban és egy megyeiben.
hvg.hu
Az alsógatyát a rendőrség le is foglalta.
hvg.hu
A váci rendőrök egy 23 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint Vác, Váchartyán és Őrbottyán területén követett el vagyon elleni bűncselekményeket.
hvg.hu
A férfi egy terézvárosi ház liftjéig követett egy nőt.
hvg.hu
A fél 7-kor induló barcelonai járat fedélzetén történt lopás.
hvg.hu