#mellrák

„Próbáltam megértetni, hogy nem hisztizek, hanem valódi fájdalmaim vannak
 

„Próbáltam megértetni, hogy nem hisztizek, hanem valódi fájdalmaim vannak"

A női betegségek sokszor végleges lenyomatot hagynak elszenvedőik életének minden területén, fizikai, lelki és anyagi terhet is jelentenek. Több alapítvány összefogásának köszönhetően ezt most már az állam is elismeri. Hogy jutottunk el az adókedvezményig, és milyen terheket cipelnek azok, akik most bekerültek a súlyosan fogyatékosak körébe? Az ügyért lobbizó alapítványok képviselőivel beszélgettünk.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni













Újfajta terápiával állítottak talpra egy haldokló mellrákos beteget Amerikában
 

Újfajta terápiával állítottak talpra egy haldokló mellrákos beteget Amerikában

A Nature Medicine című szaklap számolt be a 49 éves Judy Perkins esetéről, akinek három hónapot adtak korábban az orvosok. Két éve gyakorlatilag tünetmentes, illetve nem találnak a szervezetében tumorra utaló jeleket. A BBC-nek nyilatkozó szakértő szerint a kísérleti terápia eredményei figyelemre méltóak, de egyelőre egy beteg eredményeiről van szó, a széles körű alkalmazáshoz jóval több vizsgálatra van szükség.

hvg.hu hvg.hu




Drámai jóslat a gyógyult mellrákosoknak
 

Drámai jóslat a gyógyult mellrákosoknak

A sikeres kezelés befejezése után 15 évvel visszatérhet a mellrák – állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány. Sok múlik azon, mekkora volt a tumor, és átterjedt-e a nyirokcsomókra is.

MTI MTI