Vádat emeltek az autós ellen, aki ittasan vezetve két motoros halálát okozta Dusnoknál
A baleset idején az autónak nem volt érvényes a műszakija.
A baleset idején az autónak nem volt érvényes a műszakija.
hvg.hu
Egy videó tanúsága szerint a motoros nagy sebességgel csapódott a piroson szirénázva áthajtó mentőautónak. A motoros meghalt.
hvg.hu
A személyautókban utazók egy fokkal nagyobb biztonságban vannak, mint a motorral közlekedők, hiszen utóbbinál légzsák sincs, amely védené a vezetőt. Egy svéd vállalat ebből kiindulva kezdett fejlesztésbe, majd alkotta meg motorosok számára a légpárnás nadrágot.
hvg.hu
Sajtóhírek szerint a két motorost közel egy órán keresztül próbálták újraéleszteni.
MTI
MTI
hvg.hu
Koncz Zsófia dolgozott Magyarország washingtoni nagykövetségén is, illetve országos alelnök volt a kormánypárt ifjúsági szervezetében.
hvg.hu
Egy motoros Dunaföldvárnál, egy pedig Mindszentkállánál vesztette életét.
hvg.hu
A 25 éves férfi még azelőtt súlyos motorbalesetet szenvedett, hogy kimutatták nála a betegséget.
hvg.hu
A portugál Paulo Goncalves halálos balesetet szenvedett a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali hetedik szakaszán vasárnap.
MTI
Az autóst első fokon még fél év börtönre ítélték, felfüggesztve.
hvg.hu
Cedric Benson motorbalesetet szenvedett a Texas állambeli Austinban.
hvg.hu
Helikopterrel is keresték a férfit, aki egy nappal korábban indult hazafelé motoron.
hvg.hu
Félreállt telefonálni az autós, de amikor visszatért volna a forgalomba, már nem volt sajnos ennyire körültekintő.
hvg.hu
A színész padkának ütközve elesett, egy autós szorította le. Pár nappal korábban is balesetet szenvedett.
hvg.hu
Autóval ütközött motorbicikli, utóbbi vezetője a helyszínen életét vesztette.
hvg.hu
Rékasi Károly képtelen anyagilag összeszedni magát a 2015-ös motorbalesete óta, a színész azt mondja, anyukájától kellett kölcsönkérnie, és az öngyilkosságra is gondolt.
hvg.hu