#Mucsi Zoltán

Mucsi Zoltánnak nehezen megy a szövegtanulás

Idén körülbelül 140-150 előadása maradt el, és mivel még most sem látszik, mikor állhat legközelebb színpadra, nehezen halad a következő darab példányával. Bármennyire is a félelem és a bizonytalanság határozta meg ezt az évet, a színész fontosnak tartja, hogy legalább egy szendviccsel megmentsük 2020-at.







"Nem gondoltam, hogy ilyen megosztottá fog válni az ország" - Mucsi Zoltán a HVG Teraszon

Kapa, Tóth János és Don Quijote egyszerre. A Jászai Mari-díjas Mucsi Zoltán mindig a párbeszédre építene az egyszemélyi döntések helyett, így a Színművészeti ügyében is, mert "ahogy ez intézve van, az biztos, hogy nem jó". Szóba kerül még a Mikulás, aki nem fogja a problémákat megoldani helyettünk, s az is kiderül, hogy kerül a szívlapát a Nemzeti Konzultációba.



Tehát nyitogatni fogják a csakráinkat?

Szinte fű alatt jött Tasnádi István új filmje, a lélekvándorlásról szóló Egy másik életben. A fura scifi-dráma-disztópia alapötlete parádés, a nagy borzongás vagy az erős üzenet viszont elmaradt. Kritika.









„Az emberek többsége remekül leéli az életét irrealitásban”

Egy-egy keményebb élethelyzetben, ahol érdekek ütköznek, senki igazsága nem lehet egyedüli és mindenekfelett álló – mondja Háy János, akinek A halottember című darabját a minap mutatták be. Az íróval a veszteségek feldolgozásáról, a múlttal való „leszámolásról”, a morálisan nem beárazható igazságokról beszélgettünk.