Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

Egy ország Kapája, bár sokan azt se tudják, honnan valók azok a jelenetek, amikben olyan viccesen káromkodik. Mucsi Zoltán abonyi szakmunkásból, vasutasból, postásból lett ismert és kedvelt színész, ahogy mondja, őt „megette a színház”. Most vaskos beszélgetőkönyvben vall életéről, dilemmáiról, a Kapa-Pepe duóról, a szakmájáról.

Bérczes László ráérősen és kíváncsian órákat, napokat, éveket át tud beszélgetni alanyaival. Ráadásul mindezt képes úgy leírni, hogy az olvasó azt érzi, szinte ő is résztvevője ezeknek a véget nem érő diskurzusoknak. Miközben nagyon sok mindent megtud a könyvek alanyairól és a szerzőről, önmaga is állandó kommunikációban van a beszélgetőtársakkal, ő is elgondolkodik, elnevetgél, eldühöng velük. Korábban Cseh Tamással, Törőcsik Marival tehettük ezt meg, most Mucsi Zoltánnal jelent meg ilyen beszélgetőkönyv.

Ő pedig – bár többször hangsúlyozza, hogy nem tartja magát elég érdekesnek egy ilyen kötethez – sztorizik, poénkodik, filozofál a pályájáról, családjáról, de leginkább imádott szakmájáról, a színházról. Végig derűs olvasmány a kötet, de ne várjunk ezúttal amolyan „kapás” poénokat, harsány nevettetést. A kötetben inkább önironikus gondolatok, filozofálgatások sorakoznak, és Mucsiban egy a szakmája iránt rendkívül alázatos embert ismerünk meg.

Persze, mint minden jó beszélgetés, időnként csapong, és mintegy meglepetésszerűen berobbannak látszólag a témához nem illő fordulatok. Egyik pillanatban még arra emlékszik vissza, hogy hogyan ötleteltek egy bárban a társaival a máig is sikert sikerre halmozó, speciális, szabad, rugalmas pici független társulatként működő Nézőművészeti Kft. megalakításán, a másik pillanatban arra, hogy épp ekkor telefonált a húga, hogy meghalt az édesanyja. Vagy mesél a meghitt családi körben töltött karácsonyról, de hozzáteszi azt a mindannyiunk által ismert helyzetet, amikor a faállítás során az ember átmegy „karácsonyfa-szerelőbe”, amikor kicsúszik a száján egy-két „cica rúgja meg, kakas csípje meg”-típusú szösszenet, és amikor „nem igazán a karácsonyi hangulathoz méltón kerül bele a mondatokba olykor Isten neve is”.

Ekkor természetesen mindenkinek beugrik Kapa híres villanyszerelős jelenete, amelyben Kapa szerepében Mucsi – Bérczes szavaival – költői szintre emeli a burjánzó trágárságot, és amelynek hátteréről is megtudunk ezt-azt. A jelenet a krétakörös FEKETEország produkciónak a része volt, amely úgy készült, hogy elvonultak valamilyen világvégi helyszínre, ott mindenféle feladatokat kaptak a színészek, ők improvizáltak valamit, amit aztán egy ponton bemutattak a többieknek. Ilyen etűdökből állította aztán össze a rendező, Schilling Árpád a FEKETEországot, ami az improvizációs gyakorlatok után kapott egy keretet, és onnantól már szinte semmi rögtönzésnek nem volt helye.

A villanyszerelős jelenetről azt meséli Mucsi, hogy három dologban egyeztek meg előzetesen: iszogatnak, nem értenek a villanyszereléshez, de folyamatosan csesztetik azokat, akik előzőleg ilyen ótvar munkát gányoltak oda, és hogy egy hasznos mozdulatot nem tesznek, csak folyamatosan rombolnak. „Ez a brigád eltúlzott sűrítménye mindannak, amit a világnak ezen a táján a ’szakiktól’ megtapasztalhattunk. Ezáltal el is emelkedik a valóságtól a jelenet: ez már nem káromkodás, hanem valami őrülten abszurd szövegfolyam” – magyarázza a főszereplő Bérczesnek.

Miközben a kötetben szó van arról, hogy nőtt fel Mucsi az abonyi munkáscsaládban, onnan miért akart kiszakadni, és ebből hogy következik egy budapesti szakmunkásképző (amiről gyorsan kiderült, hogy sok köze nincs hozzá a fiatal diáknak, de azért elvégezte), majd hogy került vissza vasutasnak, postásnak a szülőhelyére, később Szolnokra, ahol már „megette a színház”.

©

Először egy amatőr együttesben, majd a Szigligeti Színházban dolgozott – utóbbiban 15 évet. Itt tanulta meg a szakmát (a Színművészetire háromszor felvételizett sikertelenül, aztán hagyta a csudába), és elöl járt a színház büféjében rendezett tivornyákban is. Mesél – sokszor önmarcangolva – arról, hogy nem egyszer egy pillanat alatt döntött az életét, pályáját meghatározó ügyekben. Például, hogy miért hagyta ott Szolnokot, hogy kezdett bele új dolgokba, többek között miért vett részt a Bárka Színház alapításában, azt miért hagyta ott a Krétakörért, majd miért ment vissza a Bárkába stb.

Ezekből a történetekből egy önmagát állandóan vizsgáló, sokszor kishitűen önmagát nem elég jónak gondoló ember képe tárul fel előttünk, aki szenvedélyesen szereti a színházat, amiben önmagát is megtalálhatja. És ha időnként nem is tudja, csak érzi, hogy e téren valami nincs rendben, akkor képes gyorsan onnan kilépni, akár az ismeretlenbe is.

A színházban benne van a bukás és a „nagy pillanat”, a már-már transzcendens élmény lehetősége is. Előbbiről azt mondja: „Megtörténik, nem is egyszer, hogy mindenki belead apait-anyait, és mégsem sikerül. De hidd el, még nem ült le egyetlen rendező, egyetlen színészcsapat sem azzal a szándékkel, hogy ’na gyerekek kapjuk össze magunkat, hogy összehozzunk valami penetráns szart!” Kifejezetten megejtő őszinteséggel beszél Mucsi a szakmai bukásairól több helyen.

A másik végletről például a Bárka Színházban 2008-ban bemutatott Tengeren című előadás kapcsán beszél Mucsi, amiben ő egy vak alkoholistát alakított. Ebben van egy monológ, amiben a húslégyben is isteni kinyilatkoztatást fedez fel a karaktere. Kérdezőjének, és persze nekünk, a harmadik beszélgetőtársnak ezt tovább fűzi: „A húslégyben meglátni Istent. Hogy az a gusztustalan rovar is a végtelen teljesség része. Ahogy magam is az vagyok. Ezt élem meg, amikor állok a tengerparton, lehunyom a szemem, hallgatom a hullámok monoton zenéjét, része vagyok a végtelennek. Ugyanez történik velem az Őrségben, amikor üldögélek a verandán, bámulom a fákat, a felhőket, az asztalon a morzsával birkózó hangyát, és csak vagyok. Nem gondolok semmire, csend van, nyugalom, betagozódok a tökéletes rendbe.”

©

Ilyen áldott pillanatok – folytatja – megtörténhetnek egy jó próbán, egy jó előadáson is, amikor aktív működtetője lehet annak, ami születik. „Ritka kincs, de olykor megadatik. Amikor ebben a kontroll alatt tartott színházi közegben mégiscsak megszűnik a külvilág, és a mozdulatod, a megszólalásod azonos veled, és olyan természetes, mint a fa, ahogy nő, mint a kő, ahogy gurul.”

Természetesen sok szó esik a kötetben az ikonná vált Kapa-Pepe párosról. Scherer Péterrel először 1994-ben találkozott Mucsi amikor valamiért két szerep megüresedett és be kellett ugraniuk a Csányi János által rendezett Szentivánéji álomba mesterembernek. Itt alakult ki az a legendás duó, ami máig mindkét színész egyik legfőbb védjegye. Kapa és Pepe több előadásban, hat Jancsó Miklós-filmben ("Csodálatos ember volt. Szabad és önazonos.") tűnt fel, jeleneteiket sokan kívülről fújják. Mucsi és Scherer pályája onnantól – a Bárka Színháztól a Nézőművészeti Kft.-ig – kvázi párhuzamosan fut, egyben legendás barátság alakult köztük.

A Kapa-Pepe páros már több mint negyedszázad óta működik. Mucsi szerint energiát hordoz kettejük személyiségének különbözősége. Pepe „folyamatosan mozgásban van, és be nem áll a szája, addig én el vagyok csendben, és megülök hosszan. Viszont közös bennünk, hogy ha valamire rákattanunk, azt nem tudjuk elengedni, ráharapunk, mint kutya a csontra – ez sokszor gondot okoz köztünk. Időnként megőrülünk egymástól. Aztán amikor nem pörög ott körülöttem…, egyszer csak elkezd hiányozni.”

©

A könyvhöz készült beszélgetések idején még nem volt SZFE-ügy, de már erősen mutatkoztak baljós jelek – a TAO-törvény, a független színházak támogatásának megnyirbálása, a zaklatási ügyek, azon belül Gothár Péteré, ami jó ürügy volt a Katona József Színház és a Színművészeti Egyetem megtámadásának – a színházi szakma politikai mocsarába terelésére. Ezt a témát ugyanakkor érezhetően próbálták elkerülni a kötetben a beszélgetőtársak. Bérczes egy higgadt hangú, Mucsi Zoltán és Vecsei H. Miklós által közösen jegyzett nyílt levéllel kapcsolatban azért rákérdez a témára („Attól félek, nem ússzuk meg. A politikát.”). Mucsit e tekintetben – mint mondja –, hol elfogja a teljes reménytelenség, hol meg fejszével ütné be az ajtót. Szerinte a Gothár-ügyet egy normális országban sem lenne könnyű kezelni, de egy nem normális országban („Magyarországról, a hazánkról beszélek”) egy konkrét zaklatási ügyből politikai ügy lett, aminek a vége, hogy egyesek azonnal beszántanák a Katonát és az SZFE-t. A parlamentben elkezdenek zaklató színházról beszélni, hol az egyik oldal, hol a másik emleget hazaárulást.

„Olyan ez, mintha az országban betiltanák a közlekedést, csak mert valaki részegen vezetett. Ilyenkor azt érzem, elmegyógyintézetben élek.”

Nem nagyon ragozzák tovább a témát, bár ilyenkor az olvasónak lennének még kérdései, ám gyorsan ők áteveznek békésebb vizekre, a Bárka Színházhoz és az Őrségben átvészelt tavaszi karanténhelyzethez. Ez utóbbihoz egyébként, bár hiányzott neki a színpad, de Mucsi kifejezetten pozitívan állt hozzá. Mint mondja, régen tervezgette már, hogy kiszakad a próba–forgatás–előadás mókuskerékből és több időt tölt a családjával, kertészkedéssel, de magától nem merte volna meglépni ezt. „Csak az zavar, hogy ez nem az én döntésem.”

Tavaszra esett, hogy a beszélgetőkönyv első változatát már visszaküldte Mucsinak Bérczes, hogy javítsa, egészítse ki, pontosítsa, de Mucsi hanyagolta az olvasást.

„Tudnod kell, ezt nem lumpenproletárságból teszem. Sokkal inkább félelemből. Ez a könyv szembesülés, egyfajta tükör. De vajon pontos képet ad-e? Ahol nem pontos, ott hogyan kéne tisztábban, őszintébben fogalmazni? Ahol pedig pontos, ott megijedek: Jézusom, meg akarok én ennyi mindent mutatni magamból?!”

Igen, a beszélgetőkönyv egy tükör, tükör egy színes egyéniségről, egy művészről, a színházi és filmes szakmáról, kicsit a közelmúltról, az országról és észrevétlenül saját magunkról is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
M. Kiss Csaba hvg360

"Nem gondoltam, hogy ilyen megosztottá fog válni az ország" - Mucsi Zoltán a HVG Teraszon

Kapa, Tóth János és Don Quijote egyszerre. A Jászai Mari-díjas Mucsi Zoltán mindig a párbeszédre építene az egyszemélyi döntések helyett, így a Színművészeti ügyében is, mert "ahogy ez intézve van, az biztos, hogy nem jó". Szóba kerül még a Mikulás, aki nem fogja a problémákat megoldani helyettünk, s az is kiderül, hogy kerül a szívlapát a Nemzeti Konzultációba.

Ónos eső is érkezhet este Magyarországra

Ónos eső is érkezhet este Magyarországra

Újra tízezrek vonultak a belarusz utcákra, 77 tüntetőt vettek őrizetbe

Újra tízezrek vonultak a belarusz utcákra, 77 tüntetőt vettek őrizetbe

Most akkor több vagy kevesebb gyerek lesz a járvány után?

Most akkor több vagy kevesebb gyerek lesz a járvány után?