Több mint kétszáz kigyómarást élt túl a férfi, akinek a vére most forradalmasíthatja a kigyóméreg elleni küzdelmet
Eredetileg csak magát akarta immunizálni, lehet, hogy mindenki mást is sikerül.
Eredetileg csak magát akarta immunizálni, lehet, hogy mindenki mást is sikerül.
A gyilkosságok és a nyomozás részletei elterelik róluk a figyelmet, de Agatha Christie krimijeiben meglepően sok a gasztronómiai vonatkozás, persze általában mérgekkel párosítva. Szederkényi Olga irodalmi szakácskönyve segítségével akár több menüsort is végigfőzhetünk Hercule Poirot és Miss Marple történeteiből, már ha el tudunk vonatkoztatni az arzénos currytől és a sztrichnines süteménytől.
A mérgezés célpontja, Szergej Szkripal szerint Putyin engedélye nélkül nem vetettek volna be novicsokot ellene.
Német kutatók munkájának köszönhetően a jövőben akár a gyógyításban is fel lehet majd használni a fekete pók mérgét, ami bizonyos esetben még az emberre is halálos lehet.
A szakemberek korábban úgy gondolták, az örök vegyi anyagokként emlegetett mérgező vegyszerek nem tudnak felszívódni az emberi bőrben, mert taszítják a nedvességet. Most 17-ből 15-nél derült ki, hogy ez nem igaz.
Bár nem minden növényvédőszer-hatóanyag ártalmas, az igazán jó megoldás a kevés mellékhatással járó biológiai növényvédelem volna, ám használata idehaza még alig terjedt el – mondja Darvas Béla ökotoxikológus.
Az 57 éves férfi azoknak adta el az anyagot, akik az öngyilkosságot fontolgatták.
Az elhullott állatok között akad védett barna rétihéja és egerészölyv is.
Az örök vegyi anyagoknak nevezett PFA-k (perfluor-alkil anyagok) rengeteg rákos megbetegedésért tehetők felelőssé, ráadásul az esővízben és az ivóvízben is ott vannak. Az amerikai kutatók most találtak egy módszert arra, hogy az erős kötéseiket felbontsák.
Az Antarktisztól a Tibeti-fennsíkig meghaladják az ártalmas anyagok azt a szintet, melyet az Egyesült Államok Környezetvédelmi ügynöksége határozott meg.
„Majdnem mindig ez történik, amikor egérinvázió tör ki” – mondta az ausztrál tudományos intézet kutatója. Az ügy miatt vizsgálat indult.
A régi hajós feljegyzések szerint a területet szemétlerakóként használták az ipari vállalatok. Így kerülhettek a vízbe a rovarméreggel teli hordók.
Az állatok valószínűleg kapcsolatba kerültek a mérgező anyagokkal, és ettől lett kék a szőrzetük. A kutyákat megvizsgálták, elvileg nem lehet bajuk.
A kézfertőtlenítőben több az alkohol, mint a pálinkában. Fogyasztása természetesen nem csak ezért nem ajánlatos, de ezt a kisgyerekek és a zavart elmeállapotú betegek nem feltétlenül tudják.
Mérget tartalmazó tüskéi vannak annak a hernyófajtának, amelyből egyre többet látni Virginia államban. Az állatok szúrása erős fájdalmat okozhat.
Az Ausztráliában honos szúrófa, illetve szúróbokor igen különleges méreggel rendelkezik: hatása nemcsak fájdalmas, de tartós is.
A levelet még azelőtt elfogták, hogy eljutott volna a Fehér Házba.
A nő levélben küldött ricint, egy kis mennyiségben is halálos mérget a Fehér Házba.
Ahogy a neve is jelzi, az Alekszej Navalnij megmérgezésénél használt novicsok történelmi távlatban újonc az emberi élet kioltására is felhasználható szerek sorában. Az ókortól a középkoron át a legújabb korig sokféle mérget találtak fel, és vetettek be merényleteknél, valamint ön- és tömeggyilkosságoknál is.
Az orosz ellenzéki vezető még mindig kómában van. Feltehetőleg megmérgezték.