szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Horváth Ildikó szerint a szociális ágazat dolgozóinak is kitalálnak valamilyen köszönetet.

A műtéti várólisták hossza nem nőtt, hanem csökkent a koronavírus-járvány ideje alatt – mondta Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár az InfoRádiónak

„Jelenleg is zajlik az el nem végzett tervezett, ám halasztható műtétek pontos számának felmérése. Becsléseink vannak. De azt tudjuk, hogy a várólistás műtétek száma kis mértékben csökkent” – magyarázta. Szavai szerint március 1-jén még 24 200 ember várt valamilyen beavatkozásra, június 17-én pedig 23 ezer.

Hozzátette: készül az ellátórendszer arra, hogy az olyan jellegű kivizsgálásokat, amelyek nagyobb műtéthez – például csípőműtéthez, csípőprotézis-beültetéshez, szürkehályog-műtéthez – vezetnek, minél hamarabb elvégezzék.

Amennyiben szükséges, átmeneti várólistákat nyitnak. Erre azok a beavatkozások kerülnek fel, amelyek a korábban nem voltak várólistások, de az egészségügy leállása miatt halasztották őket, most pedig be kell pótolni őket.

Ezek szerinte azért nyílnak meg, hogy látható legyen, hol van szükség extra erőfeszítésre és finanszírozásra.

Az államtitkár kijelentette azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának továbbra sincs tudomása olyan betegről, aki tartós egészségkárosodást szenvedett vagy elhunyt az elmúlt három hónapban olyan okból, ami összefüggésbe hozható a koronavírus-járvány miatti átszervezésekkel az egészségügyben.

Szabálytalanságokat találtak a tatabányai kórházban, ahonnan hazaküldték az agyhártyagyulladásos nőt

A járványnak nem volt köze a fiatal esztergomi nő halálához, de szabálytalanságok történtek - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Arra a kérdésre, gondolkodik-e a tárca azon, hogy az ellátórendszer más dolgozói is kapjanak-e egyszeri bérkiegészítést, Horváth Ildikó azt mondta: „a szociális ágazatban is folyik a tervezés, hogy kellő módon megmutassák azt a megbecsülést, és azt a hálás köszönetet, ami a szociális intézményrendszerben dolgozóknak jár a helytállásukért”.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Újra humanitárius folyosót nyit Magyarország

Újra humanitárius folyosót nyit Magyarország

Vettelt meglepte a Ferrari döntése, állítja, nem kapott semmilyen ajánlatot

Vettelt meglepte a Ferrari döntése, állítja, nem kapott semmilyen ajánlatot

Mennyiért kaphatunk személyi kölcsönt a kamatvágás után?

Mennyiért kaphatunk személyi kölcsönt a kamatvágás után?