#Nagy-Britannia

Itt az újabb brit antiszemitizmus vita, most Sorosról is

A brit kormány védelmébe vette az ismert konzervatív filozófust, Roger Scrutont, miután az ellenzéki munkáspárti képviselők azt követelték, mondjon le tanácsadói posztjáról, mert korábban antiszemita kijelentéseket tett Magyarországgal és Soros Györggyel kapcsolatban. Scruton szerint ő nem antiszemita. A vádak érdekessége, hogy az utóbbi hetekben éppen arról szóltak a hírek, hogy mennyi antiszemita politikus tagja a Munkáspártnak.






Újabb népszavazást szeretne a Brexitről a volt brit miniszterelnök

Egyértelművé vált, hogy a kilépésre voksolók jórészt teljesíthetetlen ígéretekben bízva szavaztak Nagy-Britannia távozására az Európai Unióból – legalábbis ezt állítja Sir John Major. A volt konzervatív brit miniszterelnök szerint "emiatt sziklaszilárd megalapozottsága" lenne egy újabb népszavazásnak a brit EU-tagságról.













Juncker – határt kell szabni a sajtószabadságnak

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint a brit sajtó lábbal tiporja a politikusok emberi jogait, s ezért határt kell szabni a sajtószabadságnak. A politikus osztrák újságíróknak azt is elmondta, hogy a londoni vezetők nem engedték őt 2016-ban a Brexit ellen kampányolni.



Orosz kémek minden postafiókban? Világszintű hackelési akciót gyanít a Nyugat

A vegyi fegyvereket ellenőrző nemzetközi ügynökség, egy amerikai atomipari vállalat, valamint több, doppingellenes ügynökség számítógépes rendszereibe akartak behatolni orosz állami megbízásra tevékenykedő hackerek – állítja több nyugati kormány. A britek, hollandok és amerikaiak már több mint tíz orosz állampolgárt vádolnak számítógépes bűncselekmények tervezésével és végrehajtásával. A Nyugat alighanem komoly ellenlépésekre készül.