Többször a szakadék szélére került, ám a mesterséges intelligencia sztárt csinált ebből az amerikai cégből
A grafikus chipek felhasználásának harmadik hullámán a világ legértékesebb cégei közé emelkedett az amerikai Nvidia.
A grafikus chipek felhasználásának harmadik hullámán a világ legértékesebb cégei közé emelkedett az amerikai Nvidia.
Nagy Gábor
Mozgolódik Rijád, helyezkedik Dubai. Az arab technológiai tavasz nem az országok vezetését, hanem a nyugati világ egyértelmű fölényét gyengítheti olyan szegmensekben, melyeket a jövő kulcsterületeiként tartanak számon.
A mesterséges intelligencia (MI) legfelkapottabb műfaját jelentő nyelvi modellek közismerten erőforrás-igényesek, így speciális chipek szükségesek a kiszolgálásukhoz. Ezen a piacon mutatott most be ígéretes újdonságot az Nvidia.
hvg.hu
A Microsoft legfrissebb jelentése szerint gond lehet a jövőben, mert nincs elég ehhez szükséges chip a piacon, és ez a helyzet akár egy évig is fennmaradhat.
Lengyel Miklós
Nehéz ma betörni a jól ismert gyártók által uralt autó- és autókiegészítők piacára, ezért is gondolkodik sok cég az erőforrások összeadásában. Az Nvidia és a MediaTek új szövetsége a gépkocsik szórakoztató és információs rendszerében ígér fontos változásokat.
hvg.hu
Hamarosan nem előre meghatározott mondatokra kattintva beszélgethetünk majd a játékokban lévő karakterekkel, vélik az Nvidiánál, és már demózták is, hogyan lehet majd a szó legszorosabb értelmében beszédbe elegyedni a gép által irányított virtuális szereplőkkel.
hvg.hu
Erre hívta fel a figyelmet a mesterséges intelligencia egyik legnagyobb chipgyártója, az Nvidia főnöke, aki a londoni Financial Timesnak nyilatkozott.
Lengyel Miklós
Semmi sem tökéletes, és időnként a mesterséges intelligencia alapú chatbotok is meglehetősen fura dolgokat művelnek. Ezt a problémát orvosolná a grafikus processzorairól ismert Nvidia.
hvg.hu
A böngészők után az offline VLC médialejátszóba is megérkezett az Nvidia videókat élesítő funkciója.
hvg.hu
Az idei évben másodjára kellett gyorsfrissítést kiadnia az Nvidiának a videókártyáihoz, ezúttal indokolatlan processzorhasználat miatt.
hvg.hu
A legnagyobb csöndben fejleszthette ki a Valve a Counter-Strike 2-t, aminek futtatását már az Nvidia is támogatja.
hvg.hu
Az Nvidia új, grafikus processzorokhoz kiadott szoftvere a Chrome és az Edge böngészőben megnézett videók képét igyekszik élesebben megjeleníteni.
hvg.hu
Az Nvidia Eye Contact funkciója a mesterséges intelligenciára támaszkodva készít egy „mesterséges szemet” a kamera előtt ülőnek, így olyan, mintha az illető tartaná a szemkontaktust a kamerával.
hvg.hu
Kétmillió forint magasságában már igazán jogosan lehetnek komoly elvárásaink, ha notebook vásárlásról van szó. Vázoljuk, hogy mire képes a gyakorlatban a Lenovo ütős külsejű bivalyerős masinája, a Legion 7i.
Nem akármilyen techvállalatok, hanem a Microsoft és az elsősorban grafikus processzorairól ismert Nvidia fogtak össze annak érdekében, hogy olyan szuperkomputert építsenek, amelyben komoly szerep jut a mesterséges intelligenciának is.
hvg.hu
A létező legrosszabb dolog történt azzal a számítógéptulajdonossal, aki rászánta magát, hogy megvásárolja az Nvidia méregdrága grafikus vezérlőjét, az új RTX 4090-et.
hvg.hu
Megsemmisítőnek tűnő üzenetet küldött a PC-t játékra (is) használó, de túl nagy büdzsével nem rendelkező felhasználóknak az Nvidia első embere.
hvg.hu
A Prodrive ezúttal kivételesen nem egy új raliautóval, hanem egy szupermodern és ennek megfelelően méregdrága szimulátorral rukkolt elő.
hvg.hu
A 3D-s képek előállítása az általános módszerrel hosszú, adott esetben órákig tartó műveletet jelent. Az Nvidia fejlesztése ugyanezt másodpercek alatt megoldja.
hvg.hu
Elképzelhető, hogy a Lapsus$ csoport nem is annyira csoport, sokkal inkább egy egy- (legfeljebb két)személyes vállalkozás. Ez az a banda, amelyik a Microsofttól, a Samsungtól és az Nvidiától is adatokat lopott.
hvg.hu