szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Nemcsak a tőzsdéket, a világ szinte minden országának felhasználóit is lázba hozta az új kínai mesterséges intelligencia. No meg a hatása: az emberek nemcsak a DeepSeek nevére keresnek rá, hanem arra a berobbanás kárvallotjára is.

Akkorát bukott az Nvidia, ami kiadna öt évi magyar költségvetést – írtuk ma reggel annak kapcsán, hogy hétfőn 589 milliárd dollárral esett a chipgyártó tőkeértéke a New York-i tőzsdén. Ennek hátterében az áll, hogy megjelent a DeepSeek nevű kínai cég R1 modellje, melynek betanítása csupán 5,6 millió dollárba került, szemben a vezető amerikai vállalatok több százmillió dolláros modelljeivel – melyek az Nvidia legújabb chipjeinek erejére építenek. Ezeket a chipeket az amerikai kormányzat eleve nem engedi Kínába exportálni, z a teljesítmény különösen a kínai vállalatokat érintő amerikai exportkorlátozások fényében figyelemre méltó, a DeepSeeknek jóval szerényebb infrastruktúrával kellett elérnie az eredményt, mint az USA-béli cégeknek. Szakértők szerint a vállalat sikerét éppen az embargónak köszönheti: a szankciók miatt kínai vállalatok kreatív, innovatív utak megtalálására kényszerülnek.

A téma lázba hozta a tőzsdén túli világot, az érdeklődő felhasználókat is – derül ki a Google Trends adataiból. A magyarországi helyzet: a felhasználók az nvidia stock (Nvidia-részvények) kifejezésre keresnek rá, így, angol nyelven.

DeepSeek-hatás a Google-keresésekben
képernyőkép / HVG

Természetesen az Egyesült Államokban élők is kíváncsiak arra, mi is ez az új MI-szolgáltatás. Melynek a keresésekben a Selena Gomez iránti érdeklődést azért nem sikerült felülmúlnia. De az alkalmazásboltokban mindent visz: a legkeresettebb ingyenes alkalmazás az USA-ban a DeepSeek.

DeepSeek-hatás a Google-keresésekben
képernyőkép / HVG

Japánban sem érdektelen a kínai mesterséges intelligencia, ott a szolgáltatás neve került be azonnal a keresők érdeklődésének fókuszába.

DeepSeek-hatás a Google-keresésekben
képernyőkép / HVG

Iránban mi a helyzet? A kínai MI ott is utat tört magának, a DeepSeek az ötödik helyen a legfelkapottabb keresések között.

DeepSeek-hatás a Google-keresésekben
képernyőkép / HVG

Ha van annyira kíváncsi, hogy ki is szeretné próbálni a szolgáltatást: itt megmutatjuk, hogyan regisztrálhat ingyenesen és azonnal az DeepSeek rendszerébe.

Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!