Gyurcsány narancslével játszotta el Cristiano Ronaldo akcióját
A narancs ellen buzdít a DK elnöke.
A narancs ellen buzdít a DK elnöke.
Müller Cecília és Gál Kristóf egy évvel ezelőtti ölelkezése mozgatta meg a miniszterelnököt, még egy Kovács Ákos-dalszöveget is kaptak a követői.
Legalábbis ez szűrhető le abból a reklámvideóból, amelyet az Apple készített, hogy táblagépét népszerűsítse.
Az egész jelenet annyira szabályszerű, mintha a kocsi találta volna ki, hogy így "lép le" a parkolóból.
A férfi szombaton ünnepelte a 365. mártózását.
A férfi biztos volt benne, hogy meg fog halni, de az állat meggondolta magát, és inkább kiköpte.
A cél viszont ugyanaz, mint nálunk, elvegyülni a forgalomban.
A kormányfő olyan megjegyzést tett, hogy a miniszter két helyen is ott tud lenni egyszerre.
A rapper azt is megtudta, hogy Karácsony Gergely már megvalósította egyik leghíresebb dalát. Most először hívtak külsős vendéget a Magyarország Kedvenc Műsora című humorcsatorna Kidoblak valahol című talkshowjába.
Az államtitkár mellett igazi őrület lehet dolgozni.
Órákon át tartották fogva egy gyorsétterem összes dolgozóját Lahorban, miután megtagadták, hogy ingyenburgert adjanak a rendőröknek. A rendőri egység vezetőjét később letartóztatták, a többieket felfüggesztették.
A drukkolás egy nagyon magas szintjét hozza a műsorvezető.
Több férfi erejére is szükség volt, hogy leteperjék.
A holland fotós, Hans van der Meer unortodox európai focipályákat bemutató sorozatot készített.
Angliában elektronikai hulladékból alkottak szobrot a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport vezetőiről.
Szegény rendőrt többször is ellopták már, most kulcstartóként osztogatták.
Wolf Kati és a komplett stáb hoppon maradt, miután Nagy Feró nem ment el a klipforgatásra. A friss Kossuth-díjas zenész azt mondja, nem küldtek érte taxit. Kis színes történet "egy szívességmelóról":
Hat fővárosi újságosnál jelentek meg újságok a "jövőből".
Rossz helyre parkolt a turista.