A lányok nagyobb túlélők a fiúknál
Biológiai okai is vannak az evolúciós előnynek.
Biológiai okai is vannak az evolúciós előnynek.
Az Európai Unióban a szombat volt a fordulónap, Franciaországban a kedd. A Les Glorieuses feminista portál szerint a nők azért dolgoznak innentől számítva az év végéig ingyen, mert a férfiaknál 16,2%-kal kevesebbet keresnek az Európai Unióban. Franciaországban az eltérés 15,2%. Az évből pedig még annak 16,2, illetve 15,2 százaléka van még vissza. Így jön ki az ingyenmunka.
"A gender studies csak azok számára egy pszeudotudomány, akik túl kiváltságosak és túlságosan félnek ahhoz, hogy elismerjék mások létezését és jogait" - írja a CEU-n tanuló afgán diáklány.
Nem elég, hogy alsóneműben kell várniuk a műtétjükre, de még az ilyenkor kötelező pelenkát is a koedukált kórteremben kell felvenniük.
A fogyatékkal élők pedig gyakorlatilag láthatatlanok a hírekben.
Eddig nem engedték be őket a stadionokba, mondván, semmi keresnivalójuk az időnként trágár férfiak között.
Ki gondolta volna, hogy baj lehet egy, a nyílt forráskódú programozásban a nők szerepét vizsgáló tanulmánnyal? Az MTA szűrőjén mindenesetre fennakadt.
Egyébként is egyre több nő jelentkezik járművezetőnek a BKV-hoz.
2009 januárjában a világ egyik vezető építőipari cége, a Vinci újévi buliján meglepő dolog történt. A köztiszteletben álló, 35 éves üzletasszony, Laurence Cottet, aki a vállalat egyik legnagyobb üzemét vezette már évek óta, összeesett. Túl sokat ivott.
Az ok a spanyol-iráni meccs volt. Eddig tilos volt a férfiakkal közösen meccset nézniük.