Álláshirdetések árulkodnak arról, miben mesterkedik az Apple
Olyan álláshirdetéseket adott fel az elmúlt hónapokban az Apple, amelyek arról vallanak, a cég saját kézbe venné az iPhone-ok egyik fontos alkotóelemének az előállítását.
Olyan álláshirdetéseket adott fel az elmúlt hónapokban az Apple, amelyek arról vallanak, a cég saját kézbe venné az iPhone-ok egyik fontos alkotóelemének az előállítását.
hvg.hu
Ezúttal egy Apple-dolgozó bakizott egy kínosat: androidos telefonnal népszerűsítette az Apple Musicot a Twitteren.
hvg.hu
2019-ben az 5G lesz az egyik hívószó az okostelefonok világában. Egyre több androidos gyártóról derül ki, nem akar kimaradni a „bizniszből”.
hvg.hu
Az okostelefonok számára tokokat gyártó cég, az Olixar révén már most látni, hogy néz majd ki a Huawei 2019-es csúcsmobilja, a P30 Pro és a kistestvére, a P30.
hvg.hu
Hiába az iOS-update, amely állítólag pontot tehet a szabadalmi vita végére, a Qualcomm továbbra is úgy gondolja, hogy az Apple szembemegy a kínai bíróság döntésével, és nem szabadna iPhone-okat forgalmaznia Kínában.
hvg.hu
A Samsung nevetett a leghangosabban, amikor az iPhone X-en megjelent a kijelző tetején a szenzorsziget. A jelek szerint most ők is ilyen mobilt készülnek piacra dobni.
hvg.hu
Váratlanul beelőzött a Lenovo, és bejelentette azt a telefont, amely a világon először használhatja ki azt a tudást, amit a Snapdragon 855 lapkakészlet kínál.
hvg.hu
Az Apple sosem állította, hogy okosórája orvosi eszköz lenne, azonban a legújabb Apple Watch EKG-funkciója valószínűleg életet mentett.
hvg.hu
December 18-án jelenti be a Lenovo a Z5s okostelefont, és egyes források szerint a készüléknek lesz egy „ferraris” változata is.
hvg.hu
A Samsung után a Huawei is lerántotta a leplet az utolsó 2018-as telefonjáról, a Nova 4-ről, ami már a 2019-es technológiát kapta meg.
hvg.hu
Egy dizájnert elgondolkodtatott a változás.
hvg.hu
Vietnam déli metropoliszában, Ho Shi Minh Városban mutatták be a sajtónak a vietnami technológia legújabb csúcstermékeit: négy okostelefon-típusról van szó, amelyek hazai gyártásúak.
hvg.hu
A legtöbben valószínűleg nemmel válaszolnának a címben feltett kérdésre. Na de még akkor is ez volna a felelet, ha cserébe rengeteg pénzt kapna? Az Egyesült Államokban már erre is van példa.
hvg.hu
A The New York Times négy hónapon át figyelte meg, mennyi helyadatot rögzít az állandóan magunkkal hordott okostelefon. Az eredmény igen ijesztő.
hvg.hu
A Samsung az Egyesült Királyságban és Mexikóban is új márkanevet védetett le, amihez rögtön három elnevezést is bejegyeztettek.
hvg.hu
Már napi hét óra monitor előtt töltött idő után is látszik, hogy a kisgyermekek agyának külső rétege változik. Hogy ez mit jelent, még nem tudni, de az amerikai orvosok azt mondják, a kicsik inkább ne is üljenek képernyő elé.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Huawei "kistestvére" szintén a full view kijelző mellett tette le a voksát, de kamerában is erős mobilt ígérnek.
hvg.hu
Egyre több panasz érkezik a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez sérülten érkező csomagok kapcsán. Sok esetben a kereskedő és a futárcég egymásra vagy a vásárlóra mutogat, és senki nem akarja vállalni a felelősséget.
hvg.hu
Számos kiszivárgott fotó után ezúttal Vietnamban posztolt valaki egy képet a Facebookra, amin a Galaxy S10+ előlapja látható.
hvg.hu
Nagyjából két hónap múlva rántja majd le a leplet a Samsung a 2019-es csúcsmobiljáról, de úgy tűnik, a készüléket a kiszivárgott fotókon már most meg lehet nézni.
hvg.hu