Államilag akkreditált képzés lett a TV2 Akadémiából
A képzés hivatalosan is működik már, a csatorna folyamatos fejlődési lehetőséget ígér.
A képzés hivatalosan is működik már, a csatorna folyamatos fejlődési lehetőséget ígér.
A diákoknak ne kelljen otthon napi egy-másfél óránál többet tanulnia – tanárként és szülőként erre a meggyőződésre jutott a Klebelsberg Központ elnöke. Szerinte a középiskolásoknak „ebben a korban szükségük van egyfajta kötetlen életre, arra, hogy ne kelljen állandóan tanulniuk”, a szülőknek pedig "el kell fogadniuk gyereküket olyannak, amilyen, kihozni belőle a maximumot”, s megtalálni a neki való iskolát.
A 100 legjobb gimnázium című kiadvány sokféle kategória szerint rangsorolja a legjobb gimnáziumokat. Most az összesített toplista első 10 helyezettjét (pontosabban egy holtverseny miatt 11-et) láthatják, és az egyre népszerűbb alapítványi iskolák top 10-es rangsorát is közöljük itt a hvg360-on. Sorvezető a 2021-es középiskolai felvételik előtt.
Hogyan irányította Vidnyánszky Attila a Magyar Teátrumi Társaságot, hogy és hol születtek a döntések, milyen mozgástere volt a Színházművészeti Bizottságnak? – erről beszélünk Vasvári Csaba színésszel, az előbbi szervezet volt alelnökével, az utóbbi testület korábbi elnökével.
Az érdekképviseletek szerint a tanárok nem érzik magukat biztonságban.
A szervezet szerint "úgy tűnik, az oktatásban dolgozók feláldozhatók."
A hálózatkutató szerint az éhbér nem ad jövőképet a tanároknak. Barabási Albert-László úgy tervezi, még hónapokig Magyarországon marad, itt kutat, amerikai csoportját is innen vezeti.
A köznevelési államtitkár szerint az október 23-i hosszú hétvége elég is lesz a vírus kisöprésére az iskolákból.
Az összeférhetetlenség gyanúját veti fel annak a szoftvernek a fejlesztése, amely az ígéretek szerint napokon belül lehetővé teszi, hogy az iskolák tanárai és diákjai karanténban is kapcsolatban tudjanak maradni.
A tanárok folyamatos tesztelése azért lenne értelmetlen a minisztérium szerint, mert a teszt csak egy pillanatnyi állapotot mutat. Ez viszont minden más orvosi vizsgálatra is igaz az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint.
A Mathias Corvinus Collegium a Tombor család 24 éves oktatási műhelyéből az Orbán-rendszer első számú káderképzője lett. A közeljövőben pedig a szó szoros értelmében is építkezni kezd.
A megkérdezettek fele már találkozott intézményen belül a koronavírussal, az intézkedéseket pedig kevésnek tartják – derül ki a Pedagógusok Szakszervezetének felméréséből.
Az eseményre a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban került sor, hogy jelezzék, milyen fontosak a kadétiskolák.
Bármilyen válaszokat is adtak a nyolcadikosoknak kötelezően kitöltendő kérdőívre, a legtöbbször valamilyen szakképzést dobott ki eredményként.
A politikus az OECD nemrég megjelent tanulmányából idézte azt, ami a kormány számára kedvező - arról nem ejtett szót, ami nem.
Kis egyesületek, szabadidős és profi sportágak is megsínylik az iskolákban bevezetett intézkedési tervet. Van, akinél hosszú évtizedek munkáját nullázta le a tanórán kívüli délutáni foglalkozások felfüggesztése, és általános jelenség, hogy tovább morzsolódik a kisebb szabadidős sportegyesületek amúgy is megcsappant létszáma. Az iskolai és óvodai úszásoktatás leállítása miatt pedig már a kormánynál kopogtat a Magyar Úszószövetség.
Az intézménnyel hagyományosan bőkezűen bánik az állam.
Balázs József Hódmezővásárhelyen kapott munkát, miután országos felháborodást váltott ki azzal, hogy meghurcolt egy kreatív tornatanárt.
Szigorú óvintézkedések mellett tartják majd meg a vizsgákat – ígérte a Klebelsberg Központ elnöke.
A Mintaapák színésze szerint okosabban el lehetett volna érni változásokat az SZFE-n.