Orbán Ráhelék a választás előtt ismét külföldre költözhetnek, az USA a cél
Amerikában szeretne ismét tanulni a miniszterelnök lánya, emellett szerinte a gyerekei is sokat tanulhatnának, a többi között önállóságot és nyitottságot is.
Amerikában szeretne ismét tanulni a miniszterelnök lánya, emellett szerinte a gyerekei is sokat tanulhatnának, a többi között önállóságot és nyitottságot is.
HVG
Sok jót nem vár már a jegybank az idei évtől, amit Orbán Viktor tavaly azzal harangozott be, hogy repülőrajtot vesz a gazdaságunk. Mondjuk már maga a miniszterelnök se vár tőle semmi ilyesmit. Az ország távol-keleti akkugyárai sem remekelnek, a dél-koreai SK On-ról is rossz hírek jöttek, a kínai CATL pedig nekiállt felülvizsgálni a debreceni gyára második ütemének építését. Bemutatták a készpénztörvényt, Lázár János a plázastop szigorításáról egyeztetett, csak pont a kereskedőkkel nem, Tiborcz István meg megvette a fővárosi Marriott Hotelt. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
HVG
Mészáros Lőrinc feleségének szűkebbre kell gombolnia a nadrágot, és elbocsátásokba kezdett, Orbán Viktor lánya viszont égre-földre keres szakembereket ugyanezen a területen. A Whitedog szerződésállományának csökkenése piaci információk szerint összefüggésben lehet a BDPST Koncept terjeszkedésével.
Legalább 2,5 milliárdos állami támogatással hoznak létre turisztikai attrakciónak szánt látványszínházat a Millenárison: a befektetés kockázata az adófizetőké, siker esetén a haszon a Recirquel társulat vezetője, Vági Bence közelében landol.
A miniszterelnök lánya minden bizonnyal magára ismert, hiszen ő is szokott többmilliós táskákkal a kezében fotózkodni.
HVG
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
HVG
122 hektárral bővült az Orbán Ráhelhez és anyósához köthető a somogyi birtokok területe, amelyeken egy Tiborcz-érdekeltség agrárcég gazdálkodik.
HVG
Hadházy Ákos újabb képeket osztott meg a NER mindennapi luxizásáról, ezúttal a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel milliós dizájner táskáiról.
hvg.hu
Beindulhat a tokaji borászatok és a turizmus marketingje, miután a kormányhoz közel álló turisztikai szereplők létrehozták a Visit Tokaj Nonprofit Kft.-t. A reklámra szükség is van, legalábbis Orbán Ráhel családi borászatának eredményei alapján.
HVG
A miniszterelnök lánya szerint nem „cool” bemutatni, mert lehet békésen is egyet nem érteni.
HVG
Tiborcz István ingatlanos cégének, a BDPST Zrt.-nek a nyeresége csökkent, adót azonban ahogy tavaly, úgy idén sem fizetett.
HVG
Az Odu Store-nak már negatív a saját tőkéje, miután a működése egyetlen évében sem tudott nyereséget termelni.
HVG
A házaspár önmérsékletet mutatott, és a sikerév után sem vett fel osztalékot.
HVG
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) az elmúlt tíz évben összesen 3 milliárd forint támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt.-től. A szerződésekben vannak nehezen megmagyarázható tételek is, a szervezet azonban közérdekű adatigénylésre sem árulta el a részleteket, noha a NAIH szerint ezt meg kellene tenniük.
HVG
Sokakat zavar a kormányközeli szereplők költekezése.
hvg.hu
A miniszterelnök lányának az öve sem olcsó, de a karkötője még drágább.
HVG
Orbán Ráhelék cége socialmedia-menedzsereket toboroz, merthogy bővül a BDPST-csoport, növekszik a márkáinak száma.
HVG
Az ágazat modernizálását, a térség gazdaságának fejlődését és a munkahelyteremtést is zászlajára tűzte.
HVG
Orbán Ráhel egy áprilisban kötött adásvételi szerződés szerint kb. 320 millió forintért venne meg 120 hektárnyi földet Somogy megyében. A Telex által ismertetett hirdetmény szerint a 120 hektáron főleg szántó található, de akad erdő és legelő is a területen.
hvg.hu
A miniszterelnök lánya szerint Budapest nyitott és sokszínű város, ahol ha négycsillagos élményre készül az ember, könnyen ötcsillagos érzéssel távozik.
hvg.hu