Navalnijnak adott igazat a strasbourgi bíróság Oroszországgal szemben
Oroszország természetesen elutasította az ítéletet.
Oroszország természetesen elutasította az ítéletet.
MTI
Nagyon úgy tűnik, hogy a közös ellenség legyőzése után a konfliktus helyi szereplői egymás ellen fordulnak. Jászberényi Sándor írása Rozsavából, az észak-szíriai kurd övezetből.
Jászberényi Sándor
Oroszország egyre gyakrabban, és nagyon agresszívan vet be elektronikai hadviselési módszereket, hogy megvédje Vlagyimir Putyin elnök biztonságát.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin természetesen személyesen is részt vett az új gyár avatásán.
MTI
Meglepte a Kreml szóvivőjét az ellenzékiséggel aligha vádolható állami statisztikai hivatal, a Roszstat azon adatsora, amely szerint a polgárok négyötödének komoly megélhetési gondjai vannak, egyharmaduknak pedig arra sincs pénze, hogy egy második pár cipőt vásároljon magának.
hvg.hu
Nyílik az olló a homoszexualitás megítélésének terén a nyugati demokráciák, illetve a muszlim államok között: Bruneiben éppen akkor lépett életbe a homoszexuális aktusok résztvevőit halállal büntető törvény, amikor megválasztották Chicago első bevallottan leszbikus polgármesterét. A melegek menekülnek Bruneiből, a helyi szultánt nem hatja meg a nemzetközi tiltakozás. Az illiberális államoknak inkább a muszlim példa tetszik.
Az orosz kisfiú alaposan felkészült: banán és enciklopédia is volt nála, amikor a rendőrök megtalálták.
hvg.hu
Az elmúlt években csaknem 10 ezer alkalommal hamisították meg a GPS-jeleket az oroszok.
hvg.hu
Natalja Filjova a második legnagyobb orosz légitársaság egyik tulajdonosa volt.
hvg.hu
Az oroszok erőből oldanák meg az illegálisan repülő drónok "elfogását": automata fegyverrel lőnek rájuk a levegőből.
hvg.hu
Moszkva elmagyarázta Washingtonnak, hogy miért vannak orosz katonák Venezuelában - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
MTI
A szakértőknek gyanús a teljes mentességet élvező Nemzetközi Beruházási Bank.
hvg.hu
Lezárult a vizsgálat a 2016-os amerikai elnökválasztás befolyásolásáról.
hvg.hu
Az orosz légierő két repülőgépe érkezett szombaton a venezuelai fővárosba, Caracasba, fedélzetén az orosz védelmi tárca egy magas rangú tisztviselőjével és csaknem száz katonával.
MTI
Az Ukrajnához tartozó Krím orosz annektálása volt az az esemény, amely máig hatóan megrontotta Oroszország és a Nyugat viszonyát. A félsziget lakóinak többsége Moszkva-párti ugyan, ám Oroszország-szerte egyre többen akadnak, akik túl magasnak tartják a félszigetért fizetett árat: a nyugati szankciókat, a nemzetközi elszigeteltséget.
Kissé másként értelmezi a Krím lerohanásának évfordulóját az USA és Oroszország.
unknown
A magyar kormány azonban minden lehetséges kedvezményt megad az egykori KGST-banknak.
hvg.hu
Sőt, az új törvények szerint az állami jelképeket sem lehet csúfolni az interneten.
MTI
Magyarország és Ukrajna között akkor lesz újra jó a kapcsolat, ha mindkét fél megszabadul az oroszok által terjesztett mítoszoktól – véli Dmitro Tuzsanszkij ukrán elemző. Interjú.