Nagyon úgy tűnik, hogy a közös ellenség legyőzése után a konfliktus helyi szereplői egymás ellen fordulnak. Jászberényi Sándor írása Rozsavából, az észak-szíriai kurd övezetből.
Hatalmas tömeg gyűlt össze az észak-szíriai Kamisli városának futballstadionjában. Az arénához vezető utakat páncélos járművek zárták le, a gépágyúik a helyszínre érkező emberek felé mutattak. Odabent a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) több ezer fegyverese sorakozott fel a zöld gyepen. Óriási molinókon az észak-szíriai kurd régiót vaskézzel kormányzó Demokratikus Unió Pártjának zászlaja látható mindenhol kifeszítve, a kurd önvédelmi erők férfi és női tagozatának lobogóival közösen. Hogy senkiben se ébredjen kétség az Észak-Szíriát irányító pártok politikai elköteleződésével kapcsolatban, a Törökországban fogva tartott, a szeparatista Kurd Munkapártot (PKK) életre hívó és a régió kurdjai számára meghatározó ideológusnak, Abdullah Öcalannak a portréja is látható mindenütt.
A kurdoknak kulcsszerepe volt a háborúban
Több mint két hete folyamatosan zuhog az eső Rozsavában – ahogy a kurdok az észak-szíriai területeiket nevezik –, gyakorlatilag tavakká változtatva a városok utcáit. A zord időjárás nem akadályozta meg azonban a kormánypártot, hogy nagy ünnepséget tartson. Szerencséje is volt, mert sem az alakulatok felsorakozása, sem a beszédek alatt nem szakadt le az ég, csak a kurd katonazenekar indulóit fojtotta el kissé a rendezvény végén beinduló zuhogás.
Az ünnepség oka, hogy a Szíriai Demokratikus Erők (SDF), a rozsavai kurdok és helyi arab törzsek bevonásával, s az Iszlám Állam (IS) elleni nyugati koalíció támogatásával létrejött katonai szervezet Szíriában bevette az IS által ellenőrzött utolsó falut, Baghúzt is. Ezzel a 2014-ben még tízmillió ember felett uralkodó – Irakból és Szíriából Nagy-Britannia méretű területet kiszakító – terrorszervezet elvesztette az utolsó hadállását is, és fizikailag megsemmisült. Ezt főleg a kurdok ünnepelhetik meg, akiknek szinte a dzsihádista szervezet feltűnésétől kezdve jelentős szerepük volt az IS elleni harcban. Irakban ők szabadították fel Kirkukot, Szíriában pedig ők vették be a terrorszervezet de facto fővárosát, Rakkát, a moszuli offenzívával párhuzamosan.
Az ünnepségen elhangzott beszédek a kurd önvédelmi erők hősiességét emelték ki, külön hangsúlyozva, hogy az IS, bár már nincsen területe, ideológiailag még mindig veszélyes. Nem is beszélve a több száz alvó sejtről, amely arra vár, hogy újabb merényleteket követhessen el. Arról, hogy mi lesz a régió sorsa, nem esett szó, pedig bőven lett volna miről beszélni. Az IS fizikai megsemmisülésével ismét előtérbe került ugyanis a térség politikai jövője, amiről a szíriai polgárháború összes meghatározó szereplője mást gondol.
Régi-új konfliktusok a láthatáron
Míg a kurdok autonómiát szeretnének Rozsavában, erről hallani sem akar az orosz légierővel, Irán és a libanoni Hezbollah milicistáival megtámogatott, magát a polgárháború győztesének érző Bassár el-Aszad elnök rezsimje, amelynek katonái alig ötven kilométerre állomásoznak Rakkától. Ezt Aszad nyilvánvalóvá tette az orosz RT-nek adott interjújában, jelezve, hogy a kurdkérdésben kétféle megoldást tud elképzelni: párbeszédet folytatnak, vagy a kormánycsapatok megszállják a kurdok által ellenőrzött városokat. És persze a párbeszédet is úgy értette, hogy a kurdok visszaadják az irányítást a kormánynak Észak-Szíriában.
„Jelenleg nem zajlanak tárgyalások Damaszkusszal”
– mondta a HVG tudósítójának Dzsuan Karaman, a helyi kurd Ronahi televízió riportere és politikai elemzője. Hozzátette: egyetlen kurd párt sem folytat párbeszédet az Aszad-kormányzattal, mert az mereven elzárkózik a kurd függetlenedési törekvésektől. Karaman úgy vélte, a damaszkuszi rezsim főleg azért nem kezdett átfogó offenzívába a Szíriai Demokratikus Erők, illetve a kurdok ellen Rozsavában, mert az USA egyelőre nem látszik kivonni a kétezer katonáját, s megszüntetni a kurdok légi támogatását, noha ezt Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben bejelentette. „Nagyon úgy tűnik, hogy Trump blöffölt a gyors kivonással, mert ennek semmi jelét nem látjuk” – tette hozzá Karaman, ezzel magyarázva azt is, hogy a kurdok vonakodnak megkezdeni a tárgyalásokat Damaszkusszal.
„Amíg az amerikaiak Rozsavában vannak, nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy komolyan mérlegeljük Aszad követeléseit.
Ha azonban Washington tényleg megkezdi a csapatkivonást, akkor persze azonnal megkezdődnek majd a tárgyalások. Több amerikai tiszttel is beszélve úgy tudom, ebben az évben még biztosan itt maradnak” – jósolta.
Ezzel, ha mást nem is, időt mindenképpen nyer az észak-szíriai kurd kormányzat, hogy kitalálja az IS legyőzése utáni politikáját, és megoldja a legégetőbb problémáit. Az utóbbiak közé tartozik a török behatolás Szíriába, és az északnyugat-szíriai Afrín városának tavalyi megszállása, valamint a területeiken valóságos városokká duzzadó menekülttáborok, ahol helyi források szerint humanitárius katasztrófa fenyeget.
A többségében kurdok lakta Afrínt – ahonnan Karaman is Kamislibe menekült – Ankara által támogatott arab és türkmén milíciák uralják, amelyek megtiltották minden kurd ünnep, köztük a perzsa újév, a noruz megtartását. „Afrín felszabadításának kérdése jelenleg meghatározza a rozsavai közbeszédet” – állította Karaman. Arról, hogy ezt a kurdok hogyan is képzelik el, a HVG tudósítójának a nevük elhallgatását kérő magas rangú YPG-s katonai vezetők is nyilatkoztak. Elmondásuk szerint a kurd haderő bármikor képes lenne felszabadítani, és, ami még fontosabb, megtartani Afrínt, ha a török légierő nem tudná támadni őket.
KI védi meg a kurdokat?
Az elsődleges politikai céljuk tehát a nemzetközi közösség által betartatott repülési tilalmi zóna létrehozása lenne Rozsava felett. Ez nemcsak a törökök, de az Aszad-rezsim csapásait is megakadályozhatná. Az YPG nyilatkozói szerint Afrínt is azért vesztették el, mert az amerikai légierő kikerülte a közvetlen összetűzést a törökkel – ami két NATO-szövetséges között azért nem meglepő.
A repülési tilalmi zóna melletti érveléshez a kurdok felhasználhatják a gombamód szaporodó menekülttáborokat. Azokban ugyanis rengeteg külföldi is tartózkodik, olyanok családjai, akik még az Iszlám Állam hívására érkeztek Szíriába, és akiknek a sorsa nem rendezett. Az egyikben várakozik jelenleg az a brit állampolgárságától megfosztott Shamima Begum is, akinek kapcsán fellángolt a vita az Európába visszatérni akaró dzsihádisták sorsáról (HVG, 2019. február 21.).
A kurd nemzetbiztonsági szervek ellenőrzése alá tartozó táborok működtetésével foglalkozó irodában Szíjamendi ezredes a HVG kérdésére elmondta, hogy ezeket a helyeket a kurd kormányzat finanszírozza, komoly anyagi áldozatok árán. Az ott őrzött dzsihádisták és családjaik sorsáról még nincs döntés, de a kurdok szeretnének nemzetközi bíróságot felállítani, amely az ügyükkel foglalkozna. Az ezredes hozzátette, hogy több európai országgal is próbálták felvenni a kapcsolatot, segítséget kérve a táborok üzemeltetésében, és választ remélve arra, mi legyen az állampolgáraik sorsa – de nem sok sikerrel jártak.
Ami biztos, hogy Európa nem szívesen látná viszont az IS dzsihádistáit és családtagjaikat. Ahogyan egyre több információ lát napvilágot arról, hogy a kurdok hány európait is őriznek ezekben a táborokban – ahová nem engednek be újságírókat –, úgy lesz mind nagyobb a nyomás az európai kormányokon, hogy segítsenek a kurdoknak, akár politikailag is. Erre jelenleg egyedül Franciaország mutat hajlandóságot. Kérdés persze, hogy a dzsihádisták szabadon engedésével való fenyegetést nagyobb veszélynek látja-e majd Európa, mint a Törökországban várakozó hárommillió szír menekült hadát.
JÁSZBERÉNYI SÁNDOR / KAMISLI
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
