Magyarország és Ukrajna között akkor lesz újra jó a kapcsolat, ha mindkét fél megszabadul az oroszok által terjesztett mítoszoktól – véli Dmitro Tuzsanszkij ukrán elemző. Interjú.
HVG: Miért fordult szembe egymással a két ország?
Dmitro Tuzsanszkij: Az ukrán–magyar vita azzal kezdődött, hogy Kijevben 2017 októberében elfogadták az oktatási törvényt. Még Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is azt mondta egyszer, reméli, hogy a kapcsolatok visszatérnek az október előtti kerékvágásba. Számomra viszont egyértelmű, hogy a konfliktus gyökerei a 2014-es évig nyúlnak vissza. Akkor győzött ugyanis Orbán Viktor újra a választáson, s akkor hangzott el a botrányt kiváltó beszéde a Kárpát-medencei autonómiáról és a magyarok önigazgatási jogáról.
Az is világossá vált 2014-ben, hogy a magyar miniszterelnök vette kezébe a külpolitikát, s ő lett az ország fő diplomatája. Ukrajnában is gyökeres változások mentek végbe, győzött a forradalom, majd Moszkva elcsatolta a Krímet, s megkezdődött Kelet-Ukrajnában az Oroszország elleni háború. Vagyis Kijev egészen mással volt elfoglalva, és az Orbán-beszédet akkor alig vették észre, de azt nagyon fontos megérteni, hogy 2014-ben Ukrajna más országgá vált: valódi forradalom volt, és új társadalmi egyezség született.
HVG: Pedig 2014-ben még voltak magas szintű találkozók is a két ország között, ez mit jelzett?
D. T.: Akkortájt Magyarország valóban komoly figyelmet szentelt Ukrajnának, Orbán is elutazott Kijevbe, hogy találkozzon Petro Porosenko államfővel, s több egyezmény is született. Ukrajnának viszont akkor nem volt ideje Magyarországra, amelyről Kijevben mindenki elfeledkezett. Egészen 2017-ig egyfajta egyenlőtlenség alakult ki a kapcsolatokban. Budapest új nagykövetet küldött, létrehozta a Kárpátalja és Magyarország közötti együttműködésért felelős tisztséget, és komoly fejlesztési tervek születtek. Ukrajna viszont késlekedett az új nagykövet kinevezésével is, mert a háborúval volt elfoglalva. Nemcsak Magyarországról feledkeztünk el, hanem Lengyelországról, Romániáról és Szlovákiáról is. Ebben a hangulatban fogadta el a parlament az oktatási törvényt. De azt hiszem, ha nem született volna meg a jogszabály, akkor valami más miatt tört volna ki a válság a kétoldalú kapcsolatban.
HVG: Például mi miatt?
D. T.: Már 2017 előtt felhalmozódott több olyan probléma, amit még meg sem tárgyalt a két ország. Például a magyarok kettős állampolgárságának az ügye, illetve a magyar többségű kárpátaljai választókörzet kérdése. Azt is meg kell érteni, hogy 2014 óta Ukrajnában mindent a háború szemüvegén keresztül néznek, nemcsak a keleten zajló eseményeket, hanem a kárpátaljaiakat is. Ezért is erősek a reakciók az autonómiával vagy a szeparatizmussal kapcsolatos kijelentésekre. Az oktatási törvény elfogadása felnyitotta a sebet, minden apróságból vita lett, botrányt botrány követett a kétoldalú kapcsolatokban. Mindehhez az is hozzájárul, hogy az orosz titkosszolgálatok és az oroszpárti ukrajnai médiumok 2014 óta folyamatosan hergelték egymás ellen a magyarokat és az ukránokat.
HVG: Hogyan lehetne kijutni az ördögi körből?
D. T.: Végig kell menni az összes vitás kérdésen, és mindenkinek erőfeszítéseket kell tennie, hogy megértse a másik felet. Meggyőződésem, hogy Budapesten és Kijevben sem tudják pontosan, mi zajlik a Kárpátalján, illetve a másik országban. De az is biztos, hogy a készülőben lévő nyelvtörvény miatt is lesznek viták, s az sem segít, hogy márciusban és ősszel választások lesznek Ukrajnában, ezért újabb vita alakul majd ki a magyar többségű választókörzet sorsáról. Én ugyanakkor annak ellenére optimista vagyok, hogy továbbra is elég feszült a helyzet. Ukrajna többé-kevésbé beleegyezett abba, hogy a Velencei Bizottság javaslatainak megfelelően átalakítsa az oktatási törvényt, és kivegye belőle a magániskolákat. A magyar fél sem követeli már a törvény kisebbségi iskolákat érintő paragrafusainak teljes visszavonását. Lassan ugyan, de közelednek az álláspontok.
HVG: Néha úgy tűnik, mindkét országnak érdekében áll a feszültség fenntartása.
D. T.: Az egyik nagy baj az, hogy sok szereplője van a konfliktusnak. Magyarország például a Kárpátalján keresztül építi az Ukrajnához fűződő kapcsolatait, és a helyi elittel tárgyal. Ez nem jó, mert míg Magyarországon egyértelmű a hatalmi struktúra, és nagyjából az történik, amit a központ akar, Ukrajnában ez egyáltalán nincs így. Könnyen előfordulhat, hogy mást mond az államfő, mást a kormányfő, s valami harmadikat a helyi kormányzó.
A megállapodást az is nehezíti, hogy az utóbbi időben nagyon sok be nem váltott ígéret hangzott el, és többen politikai játszmákra is használták Kárpátalja ügyét. Ez egyértelmű volt a 2018-as magyarországi választáson, és most az európai parlamenti voksolás előtt is előkerült Ukrajna. Ukrajnában viszont kevésbé játszották ki a magyar kártyát, már csak azért is, mert viszonylag keveset tudnak Magyarországról, illetve a kárpátaljai magyarokról. Szerintem egy ukrán politikus nemigen tudja jelentősen javítani a népszerűségét azzal, ha nekimegy a magyaroknak.
Ha már az ukrán elnökválasztásnál tartunk, normális, hogy Budapest próbálja megtalálni a maga jelöltjét, de hiba lenne a második kör előtt erre sort keríteni. Az összes felmérés ugyanis csak viszonylagos, és szerintem nem túl okos dolog, amikor Szijjártó miniszter arról beszél, hogy Porosenko nagyon gyenge, és nincs esélye a győzelemre. Porosenkónak ugyanis még mindig van esélye, és ha győz, emlékezni fog ezekre a szavakra, s így nehezebb lesz a kapcsolatok javítása.
HVG: Ukrajnában azért beszélnek az állítólagos magyar szeparatizmusról. Van ennek alapja?
D. T.: A magyar nemzet egy része a hazáján kívül rekedt, de történelmi lakóhelyén él. Ez a nemzetrész szoros kapcsolatokat ápol az anyaországgal. A szeparatizmus az, ami Kelet-Ukrajnában zajlik. A Kárpátalján egyes felelőtlen ukrán politikusok, valamint az orosz szereplők akarják megmutatni, hogy ugyanolyan a helyzet, mint a Donyec-medencében, azaz hogy Ukrajna szétesőben van, és a Kárpátalján is elképzelhető a polgárháború kitörése. Ennek az aktivitásnak a részei a különféle provokációk.
Az viszont baj, hogy ez az orosz politika szimpatikus lehet egyes budapesti politikusoknak. Az ő látásukat elhomályosítják azoknak az oroszpárti ukrán politikusoknak az ígéretei, akik arról beszélnek, ha győznek, a magyarok területi autonómiát kapnak, s a magyar nyelv teljesen egyenjogú lesz az ukránnal. Ezek jelenleg illúziók, a magyaroknak megvan a kulturális és politikai autonómiájuk, ám a területi egyelőre egyáltalán nem reális. Magyarország és Ukrajna között akkor lesz újra jó a kapcsolat, ha mindkét fél megszabadul az oroszok által terjesztett mítoszoktól, Ukrajnában például nem hiszik el, hogy Orbán mindjárt tankra ül, és elfoglalja a Kárpátalját.
HVG: Sokan gondolják azt, hogy a magyar kormány Moszkva érdekeit követi Ukrajna-politikájával. Ezt hogyan látja?
D. T.: Szerintem Magyarország a saját érdekeit tartja szem előtt, ám amikor valamit lép, mindig megvizsgálja, mit szól ehhez Moszkva. Sajnos ez a realitás.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
