A nap videója: ez a BMW-s átértelmezte a kis helyre parkolás fogalmát
Vannak szűk parkolóhelyek, és akadnak ezeknél is szűkebb parkolóhelyek. Aztán pedig következik ez a konkrét kis rés, ahova ezúttal egy bajor járgányt sikerült bepasszírozni.
Vannak szűk parkolóhelyek, és akadnak ezeknél is szűkebb parkolóhelyek. Aztán pedig következik ez a konkrét kis rés, ahova ezúttal egy bajor járgányt sikerült bepasszírozni.
hvg.hu
A II. kerületi önkormányzat kitalálta, hogy kísérleti jelleggel korlátozott várakozási övezetet alakít ki néhány helyszínen. Ezeken az első két óra ingyenes, aztán fizetni kell. Tárcsával kell igazolni, hogy mióta parkol az adott helyszínen az autó. A türelmi időszak lejárt, most már büntetik a szabálysértőket.
hvg.hu
Érdemes körültekintően parkolni és figyelni a KRESZ-táblákat a fővárosban (is), mert érhetik meglepetések az embert.
hvg.hu
Enyhített Lidl a bő egy hete nyílt Máriaremetei úti áruházánál kezdetben alkalmazott szigorú parkolási szabályokon.
hvg.hu
Egy kutatás szerint minden negyedik ember megengedné, hogy más használja addig autóját, amíg ő utazik, hogyha ezért cserébe nem kéne fizetnie a parkolásért, sőt, egyhetes nyaralása során akár 15 ezer forintot is kereshet.
hvg.hu
Ennek a fotónak a megtekintését követően remélhetőleg a legtöbb autós társunk maximálisan tiszteletben fogja tartani a felfestéseket.
hvg.hu
Az önkormányzat azt mondja, nem bevételt szeretne termelni a parkolással, csak a lakók érdekeit szolgálja. A parkolási rendszert a korábbinál háromszor drágábban üzemeltető cégek között azonban ott van Garancsi István, és két kerületi önkormányzat vállalkozása is.
hvg.hu
A pályázat érdekessége a lap szerint az, hogy azt az Óbudai Parkolási Kft.-nél vezető pozícióban lévő Éliás Tibor cége nyerte meg, a tendert pedig maga az ügyvezető, vagyis Éliás egyik kollégája írta ki. Az óbudai önkormányzattól úgy reagáltak, hogy szerintük törvényes volt a közbeszerzési eljárás, nincs szó összeférhetetlenségről, de a polgármester kezdeményezi a parkolás üzemeltetési vezetői feladatok ellátására egy másik cég megbízását az "etikai szempontok" miatt
hvg.hu
Az autót már régen kivonták a forgalomból, de a sofőrje nem tudott továbblépni. A büntetőcédulát megőrizte, és most kifizette a rajta szereplő összeget, amihez kamatként hozzácsapott még három egész dollárt.
MTI
Három sétányt is lezárnak a Népligetben a parkolás elől hétköznaponként napközben. A rendezvények idején továbbra is lehet majd ott parkolni.
hvg.hu
De az előre váltottak is drágulnak.
hvg.hu
Vádemelést javasol a rendőrség a bonyhádi fiatal ellen.
hvg.hu
Az első várakozási engedély még gyakorlatilag ingyenes, de sokaknak két autójuk van és ez már elég súlyos kiadás évente.
hvg.hu
Déli szomszédunk megelégelte a turisták tízezreinek potyázását, és elkezdte határon túl is bevasalni a büntetéseket. Az sincs biztonságban, aki öt évnél régebben követte el a vétséget, az elévülést ott ugyanis más szabályok szerint számítják, mint Magyarországon.
hvg.hu
Esztergomban már csak két hétig élvezhetik az autósok a minden fizetési kötelezettségtől mentes parkolást.
hvg.hu
Adott esetben élet-halál kérdése lehet, hogy a mentőautót meg lehet-e közelíteni a beteg vagy sérült személlyel.
hvg.hu
Azt a kiskaput játsszák meg, hogy napjában csak egyszer lehet büntetni ugyanott. Persze van még egy kis csavar a dologban.
hvg.hu
Egyáltalán nem értesítették őket, pedig a közterület lefoglalására állítólag maga a polgármester adott engedélyt.
hvg.hu
A Porsche volt a kezdeményező fél. A parkolófiú, aki a jelenetért felelős, megúszta a kalandot.
hvg.hu
Egyre több utas hagyja az autóját a manchesteri repülőtér közvetlen közelében található kis településen. Az egyik helyinek elege lett abból, hogy mindenki az utcájukban parkol.
hvg.hu