#parlament

 

"Azzal leszek tisztelettudó, aki megérdemli" - vita után elfogadták a minisztériumokat a parlamentben

Pénteken magához képest korán, 9 órától indult a parlament ülése, a minisztériumokról, azok felsorolásáról vitáznak, majd szavaztak a képviselők - és rögtön belekezdtek, dúltak a szócsaták. Szóba került Európa végzete is. Tordai Bence letegezte a képviselőtársakat, majdnem elvették tőle a szót. Az ellenzékiek egységesen felháborodtak, hogy nem lesz külön egészségügyi és oktatási minisztérium. Végül elfogadták a minisztériumi struktúráról szóló törvényt.

hvg.hu hvg.hu

Bauer Tamás: Elmaradt tapsok
 

Bauer Tamás: Elmaradt tapsok

A demokratikus ellenzék képviselőinek eljárása azt jelenti, hogy eljátszották az alakuló ülésen a Fidesz által rájuk osztott szerepet. Vélemény.

Bauer Tamás Bauer Tamás



Orbán 12 évre tervez és nagyvadakra megy
 

Orbán 12 évre tervez és nagyvadakra megy

Orbán Viktor letette negyedik hivatali esküjét Magyarország miniszterelnökeként, majd szólt is a kétharmadhoz – valamint az ellenzék azon részéhez, amelyik jelen volt. Mivel reagálni a kormányfői szavakra nem lehetett, az LMP képviselői nem is mentek el az ülésre, a Jobbik kivételével pedig a többi ellenzéki párt sem hallgatta meg Orbánt. Mi helyettük is figyeltük a történéseket, hogy megfejthessük, mi a negyedik Orbán-kormány terve a következő évekre.

hvg.hu hvg.hu














Ádert óvhatta a titokzatos fegyveres a Parlamentnél
 

Ádert óvhatta a titokzatos fegyveres a Parlamentnél

Az ismert hatósági egyenruháktól elütő ruházatú, az amerikai magánhadseregek kelléktárában látott taktikai felszerelést viselő férfi vigyázta a köztársasági elnök épségét a keddi tüntetések idején – írja a Népszava.

hvg.hu hvg.hu