#parlament

Elvesztette Soros-jellegét - Stop Sorosról és Alaptörvény-módosításról vitáztak a képviselők
 

Elvesztette Soros-jellegét - Stop Sorosról és Alaptörvény-módosításról vitáztak a képviselők

Az első ügyekben esett egymásnak kétharmad és ellenzéke. Az Alaptörvény-módosítás látszattevékenység, a benne foglaltak eddig is megvoltak, az igazi cél a Kúria megbüntetése, vélte az ellenzék. A kormány tett arról, hogy az ellenzék ne fogadhassa el a javaslatokat, aztán pedig rájuk mutogathat majd. A Stop Soros egy vicc, a Fidesz átverte szavazóit, amikor teljesen átírta a törvényt, mondta az MSZP.

hvg.hu hvg.hu









Orbán csapatot hirdetett, Rogán feladata a demokrácia védelme
 

Orbán csapatot hirdetett, Rogán feladata a demokrácia védelme

Nyolc nappal Orbán Viktor negyedik miniszterelnöki esküje után miniszterei is fogadalmat tettek az ország alaptörvényére. A kormányfő beszédet mondott, az ellenzékre erre most sem reagálhatott. Pedig lett volna mire. A kormányfő programot ugyan nem hirdetett, de miniszterei bemutatásánál mondott néhány figyelemfelkeltőt.

hvg.hu hvg.hu







Kövér László: Jöhet az Orbán Viktor személyére szabott kormányzás
 

Kövér László: Jöhet az Orbán Viktor személyére szabott kormányzás

Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet - mondta az MTI-nek adott interjújában Kövér László, az Országgyűlés újonnan választott elnöke.

MTI MTI