Lassan az összes tanfelügyelő nyugdíjba megy
Nincs, aki érkezne a helyükre.
Nagyon kevés embert szűrt ki eddig a pedagógus pályalkalmassági vizsgálat, és 18 évesen nagyon nehéz is kiszűrni azt, ki nem lesz alkalmas tanárnak, mondják szakértők, ezért változás jöhet ebben a rendszerben, írja a Magyar Nemzet.
Nem félnek a budaörsi pedagógusok attól, hogy aláírták az Orbán Viktornak szóló nyílt levelüket, amelyben a miniszterelnököt az ígéretének megszegésére figyelmeztették. Mint mondják, nincs hova hátrálniuk, viszont a gyerekeknek példát kell mutatniuk.
A miniszterelnök szerintük megszegte ígéretét. Az egész országban aláírást gyűjtenek a pedagógusok között.
„Sikertörténet a pedagógus-életpályamodell” – nyilatkozta a minap Rétvári államtitkár. „Ennél nagyobb melléfogást nehezen lehetett volna kitalálni” – véli egy gyakorló pedagógus.
Ezt az államtitkár azzal indokolta, hogy már több mint 55 ezer tanár lépett előre - minősítési eljárás során - pedagógus I. fokozatból pedagógus II. fokozatba.
A március 14-i szolidaritási sztrájk elégséges szolgáltatásairól kezdeményezett tárgyalást a PDSZ, a munkáltató tankerületek pedig a csütörtök 12 órát látták alkalmasnak. Mind a 104-en.
Tipizálták a tanárokat. Önök is találkoztak ilyenekkel?
Egy főváros környéki iskolában dolgozó tanár észrevette, hogy kicsivel többet utalnak neki fizetésként, mint eddig. Ezért megnézte az erre az évre szóló kinevezési dokumentumait és megdöbbent. Van egy csavar a történetben ugyanis.
A távozó igazgató kilencoldalas levélben indokolta döntését.
A tanári kar negyede felállt, van olyan osztály, ahol az osztályfőnök távozott, de elment több német- és angoltanár, matematika-, testnevelés- és informatikatanár, ráadásul a felmondást választó tanárok között van két mesterpedagógus is.
Súlyos következtetésekre jutott egy nemrég zárult, Ukrajna, Szlovákia, Románia és Magyarország tanárait vizsgáló kutatás: a tanárok komolyan diszkriminálják a gyerekeket pusztán nyelvhasználatuk alapján.
A Szülői Hang csoport online kérdőívet készített, hogy kiderüljön, ténylegesen hány pedagógus hiányzik az állami iskolákból.
A Komlói Járásbíróság emellett végleg eltiltotta a pedagógusi foglalkozástól a férfit. Maga szervezte a táborokat, ahol a lányokat fogdosta.
A kormány rendszeresen kinyilvánítja, hogy akkora tanári béremelés még a rendszerváltás óta nem volt, mint az utóbbi években. De ez nem igaz. Ez sem.
2461 euró az átlagkereset a pedagógustársadalomban, a medián pedig 2332 euró Franciaországban. Magyarországról nézve ez irigylésre méltóan magas jövedelem még akkor is, ha a megélhetési költségek magasabbak francia földön. Mégis egyre kevesebben kívánnak tanárok lenni, és egyre kevésbé elégedettek sorsukkal azok, akik ezt a hivatást választották.
A Klebelsberg Központ vezetője szerint az elkövetkező hét évben sem várható országos szakemberhiány.
Kassai Dániel felfüggesztett LMP-s politikus, XVIII. kerületi önkormányzati képviselő azt szeretné elérni, hogy csökkenjen a diákok és a tanárok leterheltsége is. Hadházy Ákos a gátlástalan kormánypropaganda tiltásáért kezdeményezett referendumot.