Titokban csökkentették egy tanár fizetését, de észrevette

Egy főváros környéki iskolában dolgozó tanár észrevette, hogy kicsivel többet utalnak neki fizetésként, mint eddig. Ezért megnézte az erre az évre szóló kinevezési dokumentumait és megdöbbent. Van egy csavar a történetben ugyanis.

  • hvg.hu hvg.hu
Titokban csökkentették egy tanár fizetését, de észrevette

Az esetről beszámoló Index azt írja, a tanár a vonatkozó dokumentumokon azt látta, hogy az előző tanévhez képest közel

10 ezer forinttal csökkent a garantált alapilletménye,

amelyet törvény határoz meg a képzettsége és a munkában eltöltött évei alapján. A tanár szerint kollégáinak fel sem tűnt a változás, hiszen a pénz megérkezett, de amit a történet főszereplője kiszúrt, fontos változás.

A portálnak a pedagógus azt mondta, a garantált illetmény nem módosítható, nem csökkenthető, ha pedig ezt teszik, az törvénysértő. Most azonban tulajdonképpen ez történt, a garantált illetményét fű alatt visszaállították a 2016-os szintre, és erről sem őt, sem kollégáit nem tájékoztatták.

Azt azonban egyelőre nem tudni, csak helyi hibáról van-e szó vagy az ország összes állami iskolájában fennáll ez a probléma. A lap kereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Klebelsberg Központot, egyelőre nem kaptak választ.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja az ügyben azt mondta, feltehetően azt történt, hogy a minőségi munkáért járó, munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt tavaly nem különítették el a kinevezési dokumentumon, most pedig korrigálni akarják ezt a hibát. Pedig a pedagógusok garantált illetménye és a minőségi bérkiegészítés között alapvető különbség van. Az előbbi határozatlan időre szól, míg a másik határozott időre, csak egy tanévre. Ettől függetlenül törvénysértő, ami történt.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.