Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pedofília

Hamvay Péter hvg360

A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését

Inkognitóban robbantotta ki a kegyelmi botrányt, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.

Tornyos Kata Itthon

„Megmutattuk, hogy amikor egy pedofil pap lebukik, az egyház továbbra is szolgálatban tartja” – interjú a Spotlight volt újságírójával, Matt Carroll-lal

Az elmúlt hónapokban több, a Kalocsa–kecskeméti Főegyházmegyében szolgáló papot is az a gyanú, illetve vád ért, hogy kiskorúakat molesztált. A kormány szerint ezek egyedi esetek, máshol biztonságban vannak a gyerekek. Pedig az amerikai Boston Globe négy újságírójának 2002-es tényfeltárása szerint az egyház világszerte tömegesen tussolja el a molesztálási ügyeket. A felkavaró cikkeikből írt könyvért Pulitzer-díjat kaptak, a történetükről 2015-ben, Spotlight címmel készült film pedig két Oscar-díjat is bezsebelt. Matt Carroll-lal, az oknyomozó csapat egyik tagjával beszélgettünk arról, hogy mi változott az elmúlt két évtizedben. 

1 2 3 4 5 6 7
27
Pénzügyileg egyre rosszabb helyzetben vannak a magyarok, az árrésstop pedig csak ront a helyzeten

Pénzügyileg egyre rosszabb helyzetben vannak a magyarok, az árrésstop pedig csak ront a helyzeten

Ne dőljön be a születésnapi akciónak, csalók élnek vissza a Wizz Air nevével

Ne dőljön be a születésnapi akciónak, csalók élnek vissza a Wizz Air nevével

Árvízkészültség van Székelyföldön, két településen embereket telepítettek ki – fotók

Árvízkészültség van Székelyföldön, két településen embereket telepítettek ki – fotók

A jövő évi minimálbér-emelés jelen állás szerint elúszott

A jövő évi minimálbér-emelés jelen állás szerint elúszott

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Vízen keresztül is működik az újfajta vezeték nélküli töltés

Vízen keresztül is működik az újfajta vezeték nélküli töltés

Lázár szerint a telexes újságíró nem tudhatja előre, hogy kell-e féltenie az egzisztenciáját

Lázár szerint a telexes újságíró nem tudhatja előre, hogy kell-e féltenie az egzisztenciáját

Meghalt a Cigánd SE 18 éves játékosa, miután a kapussal ütközött

Meghalt a Cigánd SE 18 éves játékosa, miután a kapussal ütközött

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

A címlapról ajánljuk