Beteggel együtt adtak át egy kórtermet az I. kerületben
A polgármesteri átadást alaposan dokumentálták, minimum kilencen szállták meg a beteg szobáját.
A polgármesteri átadást alaposan dokumentálták, minimum kilencen szállták meg a beteg szobáját.
hvg.hu
A polgármestert 2006-ban, közvetlenül a megválasztása után egyszer már elítélték, akkor 10 hónapot ült börtönben közokirat-hamisításért.
hvg.hu
A Fidesz önkormányzati kampányfőnöke azt mondta, az önkormányzati választások után azzal a területtel foglalkozna, ami a szívéhez a legközelebb áll. Ez az önkormányzatok. De hozzátette: „elsősorban azokat a településeket segíteném, ahol a kormánypárti polgármesterjelöltek győztek.”
hvg.hu
Az önkormányzati választáson hatvanegy induló az Európai Unió valamely más tagállamának az állampolgára.
MTI
Lakhegyen sem polgármester, sem önkormányzati képviselőjelöltek sem indulnak a választáson, így az helyben el is marad. A polgármester azt mondta, szerinte értek el sikereket az elmúlt öt évben, mégsem vállalja a további feladatokat. A helyiek pedig széttárták a kezüket. Videóriport Zala megyéből.
45 éves volt. Korábban azt mondta, azért nem indul az októberi választáson, mert a betegséggel vívott küzdelme még több energiát kíván.
hvg.hu
Olyan nőt hívott fel, akinek elméletileg nem tudhatta a számát.
hvg.hu
Nemcsak Szentgyörgyvölgyi Gábor kapott külön cikket, az alpolgármester titkos esküvőjéről is beszámolnak.
hvg.hu
Seres korábban Gulyás Márton filmjében volt központi figura, ami a kamupártokról szólt.
hvg.hu
Ha nem választják őket újra, háromhavi illetményüknek megfelelő végkielégítésre jogosultak.
hvg.hu
Sára Botond szerint nincs miről.
hvg.hu
Eltérően számolnak be az érintettek arról, ami Balatonakarattyán, Matolcsy Gyöngyi polgármester aláírásgyűjése közben történt: Nuszbaum Tibor LMP-s politikus azt állítja, marcipánosztás közben készítettek fotót, ami miatt "három gorilla" rájuk támadt. A polgármester szerint a két férfi inzultálta őket, és nem a marcipánosztást, hanem a támogatói aláírásokat fotózták.
hvg.hu
Orbán Viktor javaslatára Áder Jánostól kapott lovagkeresztet Szabados Ákos.
hvg.hu
Székesfehérvár polgármestere szerint tragédia, hogy égnek az esőerdők Brazíliában.
hvg.hu
Érsek Zsolt függetlenként indul az őszi önkormányzati választásokon.
hvg.hu
A közvélemény-kutatások szerint nagyon szoros párharc lesz a főpolgármesteri posztért Tarlós István és Karácsony Gergely között, azonban ezen kívül is van még 10 olyan csatatér – város vagy fővárosi kerület –, ahol éles verseny lesz az önkormányzati választáson a kormánypártok és az ellenzék között. Bár most csak a polgármesteri szék a tét, fél szemmel már mindenki 2022-re figyel.
Tóth Richárd
A szegedi Széchenyi téren mutatta be augusztus 20-án az ellenzéki jelöltjeit Botka László, aki egyúttal hivatalosan is bejelentette, hogy újra indul a polgármesteri címért.
hvg.hu
A XVII. kerületi fideszes polgármester maga helyett alpolgármesterét ajánlotta a választók figyelmébe.
hvg.hu