„Aki nem vett részt sunnyogásban, annak nem esik bántódása” – interjú Ferencváros új polgármesterével

A fideszes riogatások miatt rettegve várják a ferencvárosi önkormányzatnál, hogy kiket fog kirúgni, pedig aki nem vett részt a visszaélésekben, azokat nem akarja lecserélni – mondta Baranyi Kriszta, a kerület új polgármestere. Arról is beszélt, hogy máris híreket kap iratok eltüntetésén ténykedő, furcsa alakokról és hogy miért csak részben ellenzi a hozzájuk tervezett atlétikai stadion tervét. Abban pedig biztos, hogy egyik első lépéseként utcai takarítógépeket vesznek a kerületnek.

„Aki nem vett részt sunnyogásban, annak nem esik bántódása” – interjú Ferencváros új polgármesterével

hvg.hu: Rögtön a választás másnapján megpróbált bemenni a polgármesteri hivatalba, majd videóban figyelmeztetett, hogy az önkormányzatnál eltüntethetnek iratokat. Vajon mi történik benn azóta?

Baranyi Krisztina: Kifejezetten jó ötlet volt a figyelemfelhívás, mert egy helyi szaküzletből kedden hívtak, hogy egy férfi azzal fordult hozzájuk, hogy egy vastag dossziéba rendezett, önkormányzati papírt akar megsemmisíteni. Az üzlet munkatársa is látta a videómat, megtagadta, hogy ledarálják a papírokat, és értesített is engem.

hvg.hu: Ezt házon belül is meg tudnák oldani, nem?

B. K.: Az egész nagyon furcsa, mert a férfi állítólag mindenáron azt akarta, hogy papír is legyen arról, hogy az átvett iratok megsemmisültek. Felhívtam a másik ilyen üzletet, ahová az elutasítás után átmehetett, és kértem őket, hogy itt se működjenek közre ilyesmiben. Tudom, hogy amit el akartak tüntetni, azt már eltüntették. De azért vannak olyan rögzített adatok, amikből utólag talán meg lehet majd állapítani, ha ilyesmi történt.

Túry Gergely

hvg.hu: Pontosan mikortól kerül önhöz a kerület irányítása?

B. K.: Egyeztettem jogászokkal, ha nem támadják meg a választás eredményét, akkor csütörtökön 16 órakor ez jogerőre emelkedik, vagyis ettől kezdve polgármester leszek. Akkor már be tudok menni a hivatalba, viszont nyolc napon belül kell lezajlania a teljeskörű, tételes átadás-átvételnek.

hvg.hu: Ha birtokon belül lesz, akkor a szerződések nyilvánosságra hozatalát és aggályos esetben feljelentést ígért. Nyilván ez a rendje, de nem tart attól, hogy Polt Péter ügyészsége ezután sem fogja törni magát az ilyen jellegű ügyekben?

B. K.: Eddig is több feljelentést tettem sikkasztás, hűtlen kezelés miatt, és ezek általában el sem jutottak az ügyészségig. Már ott mindegyik megállt, hogy még ha a rendőrség meg is állapította a vagyonvesztést, nem lehetett mit tenni, mert minden le volt papírozva, megszavaztatva, ahogy kell. De belülről azért minden más lesz, hiszen általában ki sem adtak nekem információkat, iratokat, hiába lett volna ehhez jogom megválasztott kerületi képviselőként. Hiszek abban, hogy fogok olyat találni, ami alapján feljelentést lehet tenni.

hvg.hu: A választás éjszakáján azt mondta: a legjobb döntésének azt tartja, hogy ragaszkodott az előválasztáshoz, így lett közös ellenzéki polgármester-jelölt, mert így valóban független tudott maradni. A procedúra során azért voltak feszültségek, nem is volt elégedett az elsőre nem önt támogató ellenzéki pártok mindegyik képviselő-jelöltjével – hogyan fog most velük együtt dolgozni?

B. K.: Miután az előválasztás eldőlt a javamra, mindegyik párttal, a Momentummal, DK-val és az MSZP-vel is sikerült a kampányban jól működni - ezt kell ezután is fenntartani. És az biztos, hogy én nem akarok a sajátjaimnak sem pozíciót osztogatni, azt szeretném, hogy közös munka legyen, mindenki azon a területen dolgozhasson, amiben jó. Ez a függetlenség pedig valóban alapvető, mert engem nem befolyásol semmilyen párt semmilyen háttérmegállapodása, nem kell tartanom magam előzetes alkukhoz, hogy most majd kinek mit kell kapnia.

Máté Péter

hvg.hu: Karácsony Gergelyt viszont már akkor is dicsérte, amikor az MSZP-PM nem önt támogatta az előválasztásban. Most már ő a főpolgármester, mit vár tőle kerületi polgármesterként?

B. K.: Nagyon sok munkám van a kerületi parkolási visszaélések feltárásában, az évek során mindenkihez eljutottam, gyakorlatilag a kérdés megoldásközeli állapotban van. Most, hogy a főpolgármesterrel ugyanazon az oldalon vagyunk, akár nagyon gyorsan bekövetkezhetne a változás annak érdekében, hogy végre központosítsák a parkolásüzemeltetést, a befolyó pénzt pedig ne lopják el, hanem közcélokra fordítsák. 1990 óta milliárdok tűntek el, ennek a közgyűlési többség és a főpolgármester akaratával véget vethetnénk, vagyis ebben mindenképpen a partnert látom Karácsony Gergelyben.

hvg.hu: Azt is azonnal leszögezte, hogy olyan új embereket szeretne a hivatalban, illetve az önkormányzati cégeknél látni, akiknek nincs közük az előző éra aggályos működéséhez, ugyanis most sok kulcspozícióban „fideszes kiskirályok ülnek”. Mégis mire számítsanak az önkormányzati munkatársak?

B. K.: Mióta csak megválasztottak, jönnek az infók, hogy mindenki mennyire retteg. Úgy tűnik, a fideszesek régóta azt sulykolták, hogy ’ha a Baranyi lesz a polgármester, akkor mindenkit ki fog rúgni’. Valószínűleg azért, hogy ne segítsenek nekem a kerületi alkalmazottak. De egy hivatal akkor működik jól, ha képzett és tapasztalt emberek dolgoznak a struktúrában, rájuk szüksége van a kerületnek. Természetesen lesznek változások, de aki nem vett részt sunnyogásban, visszaélésekben, eltitkolásban, annak nem esik bántódása. Egyébként eddig többletlétszámmal üzemelt a hivatal, egy sor embert benn tartottak, szóval az átszervezéssel még jobb is lesz a helyzete a valóban szakmai munkát végző kollégáknak.

Túry Gergely

hvg.hu: A nagy, kerületet érintő ingatlanfejlesztések közül is kiemelkedik a Nemzeti Atlétikai Központ terve, amit a 2023-as atlétikai világbajnokságra építene az Orbán-kormány. Sokaknak van stadionundora, az ellenzéki kampánynak is része volt, hogy inkább egészségügyi intézményekre költsenek. Ön hogy áll ehhez a beruházáshoz?

B. K.: Szerintem sincs szükség egy olyan atlétikai stadionra, ami egy alkalomra készülne, aztán valószínűleg senki be sem tenné oda a lábát, szóval felesleges és még rengeteg pénzt is felemésztene nemcsak az építése, a fenntartása is. Ráadásul ehhez Ferencváros legértékesebb ingatlanát veszik el, szóval a sportlétesítmény tervét nem tudom támogatni. Csakhogy ez összekapcsolódik olyan fejlesztésekkel is, mint a 12 ezer fős diákváros, az itt létrehozott rekreációs övezet vagy a Duna part használhatóvá tétele, amikre viszont égető szüksége lenne a kerületnek. Mivel ezek együtt járnak, így nem tudom az egészre azt mondani, hogy nem kellene megcsinálni. Tudom, hogy kiemelt kormányberuházás, de nem hiszem, hogy teljesen ki tudják hagyni belőle a kerületet, szóval itt még lehet mozgástér.

hvg.hu: A zöld város, vagy zöld terület ígérete hangsúlyos volt az ellenzéki kampányban, Ferencvárosban mit tervez?

B. K.: Azt a kerületi céget, ami a közterületért, parkgondozásért felel, először meg kell szabadítani a rajta élősködőktől, de igyekszünk addig is mindent megtenni, hogy javuljon a helyzet. Hogy egy aktuális példát említsek, eddig általános volt, hogy az ősszel lehullott leveleket tavaszig nem takarították el, ez például azonnal változhatna.

hvg.hu: Azt is első intézkedései közt említette, hogy rögtön vesznek nagy teljesítményű, utcai takarítógépeket.

B. K.: Ez szimbolikus is, tiszta utcák, tiszta kéz, tisztulás, de tény, hogy minden második panasz erre vonatkozik. Mikor ezt először felvetettem, sorra kerestek meg a kerületi lakók, hogy ugye feléjük is megy majd, és ugye az ő lakótelepük sem marad ki. Szóval ez tényleg fontos az embereknek, akiktől most bizalmat kaptam, ezzel gyorsan meg tudom mutatni, hogy betartom az ígéretem.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.