A Normális Élet Pártja nem csak a nevében emlékeztet a kamupártos csalás és a járványszekpticizmusa miatt is a hatóságok fókuszába került Gődény György mozgalmára, más módon is összekapcsolható a testépítő gyógyszerésszel.
Orbán várja, hogy érkezzen a kínai vakcina. Ha megvan az engedély, 1,7 millió embert be lehet oltani vele. Bejelentette, 25 éves kor alatt SZJA-mentességet kapnak a fiatalok.
Szabó Balázsról a hvg360 írta meg, hogy Közép-Afrikában járt egy választás miatt, ahova egy oroszokhoz köthető szervezet juttatta ki. A politikus párttagságát felfüggesztette a Jobbik, és arra szólította fel, hogy adja vissza a mandátumát.
A Fidesz pártigazgatója szerint a Facebook bárkit letörölhet a felületéről, miután Donald Trumppal ezt megtették. A következő választáson 106 körzetet akarnak nyerni a párttal és védte a róla elnevezett listát.
Úgy módosítanák az Európai Néppárt EP-frakciójának működési szabályzatát, hogy egyetlen szavazással, a képviselők egyszerű többségével ki lehessen zárni egy egész képviselőcsoportot.
Egy Párizsból induló magángéppel utazott karácsonykor Közép-Afrikába választási megfigyelőnek a Jobbik újpesti képviselője, Szabó Balázs, valamint egy, a pártból nemrég kilépett politikus, volt parlamenti képviselő, Samu Tamás Gergő is. A választás, amit megfigyeltek, különösen fontos volt Oroszországnak: a Kreml az elmúlt években szinte a teljes titkosszolgálati arzenálját bevetette azért, hogy komoly befolyást szerezzen az aranyban, gyémántban és urániumban gazdag Közép-afrikai Köztársaságban. Az utat egy olyan, oroszokhoz köthető berlini szervezet fizette, amely lengyel ágon Mateusz Piskorskihoz tartozik. Ő az a lengyel politikus, akit azzal vádolnak, hogy oroszoknak és kínaiaknak kémkedett. Amikor Szabó Balázst az afrikai úttal kapcsolatos orosz szálról kérdeztük, azt mondta: naiv lenne, ha még csak nem is sejtené, hogy emögött állhat orosz pénz vagy befolyás.
A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence szerint a pénzügyminiszter felelős a II. és a III. kerületet ért kormányzati elvonásokért. Varga Mihály rongálást emleget.
Péterffy Attila szerint neki a biodíszlet szerepét szánták azon az egyeztetésen, ahol az önkormányzatokat érintő újabb elvonást bejelentette a kormányfő.
Az Emmi volt vezetőjét november elején választották püspökké és január végén iktatják be hivatalába. Távozása egyelőre nem kis fejtörést okoz a Fidesz elnökének.