A Nébih megmondta, melyik a legjobb szilvapálinka
Harminc szilvapálinkát teszteltek, egyet ki is kellett vonniuk a forgalomból.
Harminc szilvapálinkát teszteltek, egyet ki is kellett vonniuk a forgalomból.
Egy-egy hónapot tölt a világ több országában egy orosz bárpultos, és közben tapasztalatot szerez a piálási szokásokról. Danil Nevsky most megosztotta velünk ezeket, meg azt is, hogy szerinte például a pálinkának az elnevezése nem szerencsés.
Piros László épp akkor nevezte névbitorlónak az Erdélyi Pálinka Lovagrend tagjait, amikor az agrártárca már kereste a megoldást a pálinka névhasználat határon túli kiterjesztésére. Fazekas a határokon átívelő nemzetegyesítés programján dolgozik, Piros mondjon le – üzente a miniszter.
Hetvennyolc autót karcolt össze egy férfi nemrég a budapesti Nagymező utca környékén. Nagyon részegen.
Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is összeadták legjobb főzeteiket az ország válogatott pálinkafőzdéi. A különleges, ezúttal cseresznyére alapozott házasítást tavasszal kóstolhatja a közönség.
Magyarország nemzeti itala a pálinka, ám ebből még mindig többet profitálnak a házi főzdék, mint a minőségi termékek gyártói.
Folyamatban van a nagykunsági szilva- és a birspálinka eredetvédelme – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Tiszaföldváron.
A Nébih szakértői egytől egyig úgy találták, valami nem stimmel a Panyolai Szilvórium szilvapálinkájával.
Fazekas Sándor részt vett egy kolbász- és pálinkafesztiválon, és elmondta, hogy egyre jobbak a pálinkák, illetve hogy a disznótorosból is hungarikumot csinálnának.
A magyarok pontosan azt teszik, amit tenniük kell: egyre több pálinkát főznek. Pedig Brüsszel megpróbálta még ettől a kis örömtől is megfosztani nemzetünket azzal, hogy nemet mondott a pálinkafőzés adómentességére. De a magyar fogyasztók kedvét nem lehet ilyen könnyen elvenni! A kereslet szárnyal, idén júliusig kétszer annyi páleszt főztek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Hogyan lehet üzletszerű pálinkafőzésbe fogni? Milyen speciális szabályok (bejelentési kötelezettségek) vonatkoznak a pálinkafőzésre, ha valaki üzletszerűen szeretne ezzel foglalkozni? A kérdésre az Adózóna válaszol.
Ismeretlen eredetű pálinkát adtak el jó minőségű italok üvegeiből egy ismert budapesti szórakozóhelyen – közölte a Nébih. A hely alig tudott elszámolni a szeszes italok eredetével.
Az ország 22 pálinkafőzdéje három napra Budapest szívébe költözik. Belvárosi Pálinka Napok április 28-tól 30-ig a Városháza parkban. Az idén a fókuszban a birs.
Romkocsmák és bikavér, a szovjet megszállás és a roma mulatság – a piás utazó ezúttal Magyarországot mutatja be a sorozatában. Mi már az előzetestől megszomjaztunk.
Az adóbeszedés hatékonyságának javításával és az adminisztráció csökkentésével indokolják, hogy új jövedékiadó-törvényt készít a kormány.
Az ország kereskedelmi főzdéi idén is elkészítik közös házasításukat, amelybe az Év Pálinkája 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka kerül.
Eladták a TV2-őt, de nagyjából senki sem tudja, hogy kinek. Szabad pornót nézni a munkahelyen, Orbán újra internetes adón gondolkodik, van, ahol bevezetnék a szemét nélküli szemétdíjat, kezdődik, vagy inkább folytatódik a földmutyi. Elbuktuk a pálinkaforradalmat. Heti gazdasági összefoglaló.
Kábítószergyanús növényeket, illetve több mint ezer liter alkoholt és egy lepárlóberendezést is találtak a pénzügyőrök egy Lakitelek melletti tanyán - közölte a NAV.
Kétmillió liter pálinkát állítottak elő az idén az ország szeszfőzdéi, ez a mennyiség a tavalyi ötödét sem éri el. A drasztikus visszaesés leginkább arra vezethető vissza, hogy uniós nyomásra az év elején megszűnt a bérfőzés adómentessége – írta a Magyar Idők.
Be kell vezetnünk a párlat adójegyet, literenként 700 forintot fizetnek a pálinkafőzők.