Késelés és tömegpánik a rapper Nipsey Hussle virrasztásán
Tizenkilencen megsérültek Los Angelesben, ahol káoszba fulladt a megemlékezés.
Tizenkilencen megsérültek Los Angelesben, ahol káoszba fulladt a megemlékezés.
Childish Gambino This Is Americája a legjobb dal kategóriában nyert.
A két rapper nyár óta nem koncertezik együtt, Curtis most jutott el oda, hogy elismerje: segítségre van szüksége.
Tíz év után újra egy dalban a hazai MC-szcéna java, hogy elkészítse a hatályos raphimuszt. A klip a hvg.hu-n már látható is.
Nyolcadik kerületi gyerekek nyári táborában készült az alábbi videoklip, amelyben olyan zseniális sorok fedezhetők fel, mint az "okosabb vagyok, mint a nagy átlag, pofámba öntöm a teámat".
Villáminterjút készítettünk azzal a produkciós asszisztenssel és sofőrrel, aki megtanította Kate McKinnonnak a Yozsefváros című szám szövegét. Így lett egy amerikai színésznő magyar nyelv iránti rajongásából kis magyar könnyűzenei tündérmese; így jutott el az Animal Cannibals rapszerzeménye túl az Óperenciára.
A Real Madrid és a spanyol válogatott védője BL-döntőre, majd világbajnokságra készül. De közben volt ideje zenélni is.
Egy őrült fekete gyilkol és táncol – de mit érdekel ez minket? A fél világ azt találgatja, hogy pontosan mi mit jelent, mire utal Donald Glover új klipjében. Ha eddig nem látta, tényleg itt az idő.
Lukács Gergő, azaz Luke Benz 2013-ban döntött, összepakolt és húszévesen lelépett Angliába. Ő egy a sok kalandvágyó fiatalból, aki nem itthon képzeli el a jövőjét. Aktívan rappel és a zenéiben többek közt a magyar közéleti, politikai, vallási és társadalmi problémák mellett sem megy el szó nélkül. Megvan a véleménye a kivándorlásról és a visszavándorlásról is.
Cukrásznak tanult Nyíregyházán, de a krémeskészítés helyett volt többek között biciklitaxis Amszterdamban, gyári munkás Barcelonában, Black Jack-krupié Tel-Avivban, vagy mosogató Londonban. Közben ő az egyik legeredetibb magyar hardcore rap-arc, aki hol a világ körüli kalandjairól, hol a Jancsika nevű tacskótársáról mesél, hol keményen odavág a honi politikának. Bobafettel beszélgettünk.
Zseniális dalban mondja el, milyen problémák vannak a jelenlegi oktatási rendszerben.
Húsz éve jelent meg a Fekete Vonat első albuma, és meghozta a popzenei áttörést a romáknak. Kétrészes sorozatban térképezzük fel, hogy mi a helyzet ma, két évtizeddel később. Első cikkünkben L.L. Juniorral és Caramellel megyünk vissza a múltba. Mesélnek a saját tapasztalataikról, fejlődésről és a ma is masszívan élő előítéletekről.
Krúbi 2017-ben tűnt fel a hazai rapéletben egy tehetségkutatón, de bevállalós, a politikusokat és a közéletet sem kímélő szövegei miatt egyre többen figyelnek fel rá, pláne kampányidőszakban.
Tizenkét évet kellett várnunk arra, hogy Natalie Portman ismét csuklyában rappeljen és káromkodjon. A Natalie's rap 2 klipje még friss és ropogós.
Nem is olyan rosszak azok a számok.
Ráadásul akkor sláger, mint állat!
És ha esetleg azt gondolná, hogy ez az "olyan rossz, hogy az már jó" kategória, akkor előre mondjuk: ez egyszerűen csak bombajó!
Az Untouchables Eminem második lemezelőzetes száma.